„A hazugságok és a gyűlölet uralma”
Ma Belgrádban sor kerül a Demokrata Párt nagygyűlésére. Ennek kapcsán Bojan Pajtić, a „sárgák” elnöke kijelentette, az összejövetel elsődleges célja, hogy hozzájáruljon az előrehozott köztársasági választások kiírásához.
Mint mondta, Vučić kormányzásának három éve alatt az ország adóssága 10 milliárd euróval nőtt. Eközben a komplett média állandó nyomás alatt van, megszűnik a szólásszabadság, továbbá a hatalmi erők immár nemcsak befeketítik, hanem meg is veretik a politikai ellenfeleiket.
– A hazugságok és a gyűlölet uralmának egyedül az előrehozott választások állhatják útját – hangsúlyozta Pajtić, majd hozzáfűzte, hogy a polgároknak elegük van a hallgatásból, a tűrésből és a megaláztatásokból.
A Demokrata Párt azt reméli, hogy majd csatlakoznak hozzá az elszegényedett dolgozók és a kisemmizett nyugdíjasok, akiknek Vučićék alkotmányellenes módon megnyirbálták a járandóságukat.
A „sárgák” minden olyan közéleti erőt és polgárt szívesen látnak, aki semmi szín alatt sem működne együtt Vučić rezsimjével.
Pajtić bejelentette, hogy pártja Szerbia-szerte óhajt nagygűléseket szervezni, és ahol csak lehet, felvilágosítani a lakosságot.
Beta nyomán K. P.