Egyéb 

Gion Nándor olvasási verseny – Felhívás a középiskolások 2015-ös olvasási versenyére

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a középiskolás korosztálynak meghirdeti a Gion Nándor Olvasási Versenyt.

A verseny célja: a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése. Mivel a versenyző nemcsak saját sikeréért „küzd”, hanem a csapat eredményéért is igyekszik jól teljesíteni, a versenynek közösségépítő szerepe is van.

A verseny résztvevői 3 fős csapatokat alakítanak. A csapat tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül. Egy-egy tanulónak legkevesebb két művet el kell olvasnia, de minél többet olvas el, annál jobb. A döntőben a csapat 7 irodalmi műből kapja a teszteket, ill. a feladatlapokat aszerint, hogy melyik öt címet választja a felkészüléskor, tehát elméletileg öt + öt felmérőt tölt ki. A csapatok a döntőn egyforma kérdéseket tartalmazó feladatlapokat kapnak, és a versenyzők egy-egy csapaton belül közösen oldják meg a feladatokat.

A verseny lebonyolításához szükség van a magyartanárok (könyvtárosok) közreműködésére, az iskolai selejtezőt a tanárok megoldják, saját felmérésük alapján állítják össze a csapatot. Minden középiskola legfeljebb két csapatot indíthat, korcsoportonként egyet.

A tartományi döntő 2015. május 9-én tízórai kezdettel, lesz Újvidéken. A legjobbak meghívást nyernek a Gion Nándorról elnevezett irodalmi táborba, melyet a nyári szünidőben szervezünk Újvidéken, az Apáczai Diákotthonban.

Az olvasandó művek listája:

Elsősök és másodikosok csoportja

  • Henryk Sienkiewicz: Quo vadis
  • Stephenie Meyer Twilight – Újhold
  • Lázár L. Ildikó: Rejtőző kavicsok
  • Babits Mihály: A gólyakalifa
  • Gion Nándor: Rózsaméz
  • Garaczi László: Pompásan buszozunk
  • Kosztolányi Dezső: Esti Kornél

Harmadikosok és negyedikesek csoportja

  • Gabriel Garcia Márquez: Szerelem kolera idején
  • Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
  • Végel László: Egy makró emlékiratai
  • Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott
  • Tóth Krisztina: Pixel
  • Esterházy Péter: Hrabal könyve
  • T. Kiss Tamás: Tükörtestvér

Jelentkezési határidő: 2015. április 30.
A verseny időpontja: 2015. május 9., 10 órakor

Jelentkezni a következő címen lehet:
VMPE, 21000 Újvidék, Ćirpanov utca 54.
telefon: 021 548-259
e.mail: [email protected]

T. T.

Hasonló bejegyzések