Mi a közös a VMSZ „milliomos listájában” és a harakiriben?

Semmi. Ha azonban Japánban látna napvilágot egy ilyen dokumentum, és netán beigazolódna, hogy valaki(k) tényleg hűtlenül, szabálytalanul kezelik mások pénzét, az illető(k)ben nagy valószínűség szerint felmerülne a (látványos) öngyilkosság gondolata.

A harakiri (más néven: szeppuku) a japán hagyomány fontos része. Eleinte a szamurájok „specialitása” volt. Ha a szamurájok valami komoly vétséget követtek el, gyakran harakirire szánták rá magukat.  

A rituálé előtt a szamuráj kiválaszthatta segítőjét. A lelki felkészülés és a végrendelkezés után a földre térdelt és maga elé helyezte rövid kardját vagy tőrét. Öltözékét levetette, hogy szabadon hagyja felsőtestét. Ha végzett, a segédje mögé állt hosszú kardjával.

A szamuráj az ágyékába döfte a pengét, és felrántva ejtett egy vágást hasfalán. Ezt követően hasfalának bal oldalába döfte a kardot, és jobb oldalra vágta fel. A második vágás – az első fájdalmaiból adódóan – jelentős összpontosítást kívánt. Egy szépen kivitelezett második vágás különlegességnek számított, ezért nagy tiszteletnek örvendett, mert nem minden szamuráj volt rá képes. Ha a szamuráj megejtette mindkét vágást, a segédje levágta a fejét a hosszú karddal.

A későbbiekben a szégyent és lelkiismeret-furdalást érző átlagpolgárok között is akadtak olyanok, akik követték a szamurájok példáját. Esetükben persze elmaradt az említett ceremónia, „szimplán” hasba szúrták magukat.

Manapság is előfordul, hogy emberek Japánban így végeznek magukkal. Természetesen ott is léteznek „szelídebb” öngyilkossági formák.

Egy biztos: ha ott felmerül a korrupció gyanúja (tehát maga a megalapozott gyanú is sokszor elegendő) – akár közéleti személyiségről, akár egyszerú hivatalnokról van szó -, nem sokat gondolkodnak, tudják, mit kell tenniük.

Ez ott becsületbeli ügy, magától értetődő következménnyel.

A fentiek talán csak a Yakuza (japán maffia) tagjaira nem vonatkoznak, bár állítólag ők is szigorú etikai kódexszel rendelkeznek.

Az olyan látványos öngyilkossági formák, mint a szeppuku, persze teljesen idegenek az európaiktól. Csak amolyan érdekességként hoztam fel, mit tenne egy átlagos japán, ha egy olyan listához kötnék a nevét, mint amilyen a napokban kiszivárgott az „érdekvédőink” által kezelt pénzek kapcsán.

Természetesen senki sem várja el az ügyben érintett VMSZ-esektől a megbánás bármilyen drasztikus formáját. Elvégre még mindig kiderülhet, hogy ártatlanok, mint a ma született bárány. A jelek azonban sajnos egyáltalán nem arra utalnak.

Nekünk az is elég lenne, ha elnézést kérnének a délvidéki magyarságtól és beszüntetnek a pártjukat.

Ők is tudják, hogy az itteni magyarságnak az a 20-25 százaléka, amely rájuk szavaz, azért teszi, mert: 1. vagy tőlük függ, 2. vagy félrevezette az agyonpénzelt, monopóliumot élvező VMSZ-es szolgamédia.

Magyarjaink mintegy 80 százaléka nagy tehernek (és/vagy szégyennek) érzi a VMSZ működését, és úgy van vele, csak a VMSZ ne „képviselje az érdekeit”, mert annak mindig a még nagyobb elvándorlás, a még nagyobb nyomor és a még nagyobb jogfosztottság a vége.

„Lebuktak, távozzanak!” – egyre több magyartól lehet hallani a legújabb és talán az eddigi legsúlyosabb VMSZ-es botrány feltárása után.

K. P.