vmszszavEgyéb 

Szenzációs hír: Nem Pásztor István a VMSZ elnöke!

vmszszavAkár még ilyen címmel is megjelenhet hír a közeljövőben a délvidéki médiában! Mire alapozom a megállapításomat? Arra az egyszerű tényre, hogy semmiféle megbízható adatot, információt nem tettek közzé a nyaló-médiában a szavazás eredeményéről. Illetőleg féligazságot tartalmazó hírek jelentek meg, de a lényegről szó sem esik bennük.

A Pannon RTV jelentésében ez áll: „A VMSZ elnökére 277 szavazat érkezett be, amelyből 274 volt érvényes.” A Vajdaság Mának is volt tudósítója a sajtó nyilvánossága előtt zajló ülésen, de ő is csak annyit fogalmaz meg: „A szavazatszámláló bizottság jelentése szerint a VMSZ 17. közgyűlésen résztvevő küldöttek 277 szavazatot adtak le, ebből 274 volt érvényes, ezzel pedig megerősítették Pásztor Istvánt az elnöki tisztségében.”

Arról viszont mélyen hallgat mindenki (talán nem véletlenül), hogy a leadott 274 érvényes szavazat közül hány volt “igen” és hány volt “nem”.

Mindezen tényeket figyelembe véve, akár még azt is meg lehet kockáztatni (mindaddig, míg hiteltérdemlően nem bizonyítják az ellenkezőjét!), hogy jelen pillanatban jogszerűen nem Pásztor István a VMSZ elnöke! Ebben pedig nem lenne semmi meglepő, ismerve a VMSZ belső köreiben zajló elégedetlenséget.

(GyE)

Hasonló bejegyzések