assad armyEgyéb 

Vége Asszad hadseregének?

assad armyNégy év és 200 ezer halálos áldozat után, a Bashar al-Asszad rezsim a végét járja.

A szíriai hadseregnek belső megosztottsággal, alacsony morállal és rohamosan zuhanó népszerűséggel kell szembenéznie négy évvel azt követően, hogy a 200 ezer ember életét követelő polgárháború elkezdődött.

Számtalan lázadó támadás történt olyan stratégiailag kulcsfontosságú városok ellen, mint például Idlib és Jisr al-Shegour északon. Az összehangolt hadműveletek eredményeképpen a lázadók a déli Damaszkusz felé is utat törtek.

A New York Timesnak egy neve elhallgatását kérő magas rangú amerikai hivatalnok azt nyilatkozta, hogy Asszad harcvonalai egyre gyengébbek és rosszabbak.

Ennek eredményeképpen, Asszad kénytelen még nagyobb külföldi támogatáshoz folyamodni, különösen az Iránnal szövetséges libanoni Hezbollah terrorszervezettől.
Ami azt illeti, a Hezbollah már így is sok helyen részt vesz s irányítja a küzdelmeket, ami nem csak a szíriai tiszteknél és katonáknál csapja ki a biztosítékot, hanem magas rangú szíriai és amerikai hivatalnokoknál is – számolt be a The Times.

A szíriai polgárháború kezdete óta az Asszadhoz hű erőket jelentősen megritkították a megsemmisítő vereségek, a súlyos emberveszteségek és a rengeteg dezertálás.

A Times adatai szerint, a szíriai hadsereg négy évvel ezelőtt 250 ezer katonából állt, ami mára 125 ezerre csökkent. A jelentős létszámcsökkenést kormány-közeli milicistákkal, Iránban kiképzett irakiakkal, pakisztánokkal és afgánokkal próbálják ellensúlyozni.

A külföldi segítségre való támaszkodás ugyan fellendítette Asszad katonai erejét, viszont a vegyes összetételű sereg megakadályozza azt, hogy a rezsim hatékonyan tudja irányítani az erőit.

A hazai harcosok támogatásának a hiányában a rezsim megtiltotta a katonakorú férfiaknak, hogy elhagyják az országot és a leszerelt katonáit pedig ismét szolgálatba hívta. Az intézkedések társadalmi engedetlenséget és az Asszad kormány támogatásának a jelentős csökkenését eredményezte.

További aggodalomra ad okot Asszadnak, hogy az uralmát belső ellentétek is gyengítik. A Times szerint a négy hírszerzű ügynökségük két vezetőjét is eltávolították, amiért nem tudtak együttműködni a külföldi milicistákkal. Az egyiküket halálra verték.

A polgárháborús évek romba döntötték a szíriai gazdaságot, teljesen elszegényítve ezzel az Asszad kormányt. Míg a háború kezdetén Szíriának 30 milliárd dollárja volt devizatartalékokban, mostanra ez a szám 1 milliárdra csökkent.

(atv.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések