Eden hotelEgyéb 

Hatósági eljárás indul a szennycsatorna ellen

Eden hotelA médiatanács eljárást indított a TV2 Éden Hotel című, „műsornak” nevezett siralmas, szürke agysejteket gyilkoló, morált, emberi értékeket porba tipró valóságshow-ja ellen, „a megalázott, kiszolgáltatott emberek öncélú, sérelmes bemutatásának tilalma, az emberi méltóság vélhető megsértése miatt és a korhatár-besorolás helyességének ellenőrzésére” – tájékoztatott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága.

A médiatanács az Éden Hotel április 24-ei adása miatt folytatott hatósági ellenőrzés alapján indította el az eljárást. Hozzátették, az eljárásra – a hiánypótlási időtartamot és néhány más, a jogszabályokban rögzített ügyintézési részt nem számítva – 40 nap áll rendelkezésre, amely 30 nappal meghosszabbítható.

A TV2 múlt szerdai közleményében elismerte hibáját és elnézést kért az Éden Hotel című valóságshow egyik adásában képernyőre kerültek miatt, és kijelentette, hogy kész műsorpolitikájának felülbírálására, és mérlegeli, hogy a jövőben indít-e hasonló jellegű valóságshow-t. Erre persze sohasem került volna sor, ha az említett adás nem kerül a figyelem és közfelháborodás középpontjába.

A korábban több civil szervezet, illetve párt által is kifogásolt, szexuális bántalmazásnak minősített jelenettel kapcsolatban azt írták, sem a sorozatot gyártó cég, sem a TV2 kollégái nem jártak el kellő érzékenységgel, amikor a kérdéses helyzetet látták és értékelték. (Ezt eddig miért nem vették észre? Mert nem érdekelte őket. – A szerző megjegyzése és válasza.) Ezért a képernyőre kerülő adások technikai és tartalmi ellenőrzéséért felelős kreatív osztály vezetője és a tartalom átvételéért felelős szerkesztője írásbeli figyelmeztetést kapott.

Szóval volt egy kis dorgálás, és a TV2 nevű förtelem ezzel elintézettnek tekintette a dolgot. Nos, talán mégsem ússzák meg ilyen szárazon…

Alfahír nyomán F.J.

Hasonló bejegyzések