Országra szóló ünnepség Szabadkán – A magyar kenyér ünnepe
Országra szóló ünnepség keretében tartották meg Szabadkán a felszabadult Délvidék első magyar termésének ünnepét.
Bárdossy László miniszterelnök köszöntötte a magyar kenyér ünnepén megjelent kormányzói párt. „Messze északon a nemzet szemefénye, a dicsőséges magyar honvédség vér és élet latba vetésével harcol hazánk biztonságáért és egy új, igazságos európai rendért, amelyet ármány és felzaklatás nem fenyeget többé. Mi itt meghatott lélekkel álljuk körül a felszabadított Délvidék … Isten áldotta kegyét.”
[Horthy Miklós beszéde:] „Örömmel szegem meg ezt a kenyeret, jelképét a magyar kenyérnek, melyből kicsinyek, nagyok, szegények, tehetősnek mindig egyformán jusson bőségesen. Az Isten áldása legyen a földművelő nép munkáján!” Hódoló felvonulás Magyarország kormányzója előtt.
Nemrég új multimédiás sorozatot indítottunk útra szellemi menedékhelyünkön a Délhír Portálon.
A rendhagyónak számító új sorozatunkban olyan archív, eddig ritkán látott történelmi felvételeket mutatunk be, amelyek az 1931 és 1943 közötti időszak délvidéki történéseivel,eseményeivel foglalkoznak. A sok órányi film- és kultúrtörténeti kincs a Filmhíradók Online-on került először teljes egészében feldolgozva. Fontosnak tartottuk, hogy a filmhíradók közlésével a délvidéki nagyközönség elé tárjuk múltunk/történelmünk egy-egy elfeledett eseményét, pillanatát.
A Magyar Világhíradók felújítását és digitalizálását a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) végezte, az online archívum életre hívója pedig a Neumann Nonprofit Kft volt.