a nagy-albania03Egyéb 

Szerb félelem vagy reális lehetőség: Nagy-Albánia kopogtat az ajtón?

a nagy-albania03Macedóniában újabb összetűzésekre, sőt rövidesen akár polgárháborúra is lehet számítani. Ezt követően Macédonia, mint ország megszűnne létezni – vetítik elő egyes szerb politikai elemzők.

Dušan Bataković, Szerbia volt párizsi nagykövete szerint a Nagy-Albánia felállítására irányuló kísérletnek lehetünk szemtanúi. Mint mondta, ez komoly veszélybe sodorhatja az egész régiót, beleértve természetesen Szerbiát is, hiszen az a cél, hogy Albánia magába szippantsa mindazokat a balkáni területeket, ahol albánok élnek. Hozzáfűzte: egyértelmű, hogy Koszovó és Albánia már jó ideje szoros közösséget alkot.

Dušan Janjić, az Etnikai Viszonyok Fórumának szakértője rámutatott a Macedónián belüli albán politikai pártok közötti csatározásának jelentőségére. Szavaiból kiviláglik: sorsdöntő lehet, vajon a békés vagy a fanatikusabb opció kerekedik-e felül.

Čedomir Antić történész úgy véli, szinte biztos, hogy a macedóniai zavargások folytatódnak és az eddiginél is komolyabb méreteket öltenek majd. Kiemelte, hogy az összecsapásokat a nyugati nagyhatalmak gerjesztik, nagyrészt a Török Áramlat kiépítése meghiúsításának érdekében (amiről portálunk már cikkezett).

Egyébként a Nagy-Albánia projektuma magában foglalja Macedónia, Montenegró, Görögország és Szerbia részeinek elszakítását.

Ami Szerbiát illeti, Koszovón kívül a Preševo-völgy, Leskovac, Vranje és Prokuplje is a Nagy-Albániához tartozna.

A képen: Nagy-Albánia térképe

Szerb médiumok nyomán K. P.

     

Hasonló bejegyzések