Szinte hihetetlen: Végre Szabadkán is kacsintgatni fognak a villanyrendőrök
Végre határozat született a villogó közlekedési lámpák rendszerének életrekeltésére Szabadkán. Legalábbis a forgalmasabb útkereszteződéseken.
Május második felében kerül sor ennek a jelzőrendszernek a bevezetésére a legfontosabb városi útszakaszon, azaz a Belgrádi úttól a Makszim Gorkij utcán keresztül Palics irányába.
Május 20-án kezdik meg a munkálatokat a Belgrádi úton, és 25-én fejezik majd be Palicson.
Az illetékesek kérik a polgárokat, hogy a fent említett periódusban és útszakaszon vezessenek óvatosan, a munkálatok befejezése után pedig vegyék figyelembe a zöld fény „pislogását”!
Feltételezhető, hogy ezt a munkát is csúcsforgalom idején fogják végezni, fennakadást okozva ezzel a közlekedésben, ez már bevett szokás a városban. Ezért tényleg legyünk óvatosak!
Maga a döntés, illetve annak ilyen gyors megvalósulása (már amennyiben megvalósul) is meglepő, hiszen a város vezetése és az illetékes szervek már évek óta magyarázkodnak a projekttel kapcsolatos nehézségekről, a vele járó anyagi gondokról, műszaki nehézségekről. Bezzeg a ránk vadászó kamerákra volt keret. Aztán most hirtelen itt vannak a villogó lámpák is. Ezzel is önmagukat cáfolják meg.
Mi pedig örüljünk, hogy a lámpák végre kacsintgatnak majd ránk.
Subotica.com nyomán F.J.