Sovinizmus: Nikolić terroristának nevezett egy újságírónőt, mert Prizrenben született és nem „-ić”-re végződik a neve (?!)
A jelek szerint a nagy européer Tomislav Nikolićban újra felébredt a „jó öreg” radikális Tómó. A Blic és Alo napilapok (amelyeknek azonos a kiadója) újságírónőjét a szerb elnök származása alapján potenciális terroristának nevezett.
Az újságírónő „bűne” az volt, hogy sokat „szimatolt” a Nikolić család egyre csak duzzadó vagyona ügyében, főleg a fiatalabbik fia, Branislav új dedinjei villája körül, amelynek egy négyzetmétere háromezer eurót ér.
Ennek kapcsán Nikolić közleményt adott ki, amelyben az áll, hogy amig ő, mint elnök küzd, hogy megvédje az országot az albán terroristák támadásától, addig az említett lapok szerkesztőségei fia nyakára küldik a saját „terroristáikat”. Ráadásul olyanokat, akiknek a vezetékneve nem „-ić”-re végződik és Prizrenben születtek.
Nikolić továbbá azzal vádolja a szerkesztőségeket, hogy veszélybe akarták sodorni fia biztonságát lakcímének közlése által.
A lakcím azonban egy lapban sem jelent meg, és mindkét helyen azt állítják, ilyesvalami nem is állt szándékukban. Ezzel szemben viszont a szerb elnök olyan adatokat árult el a (fiával ellentétben senki által nem őrzött) újságírónőről, hogy valójában ő sodorta veszélybe a hölgyet. Arról nem is beszélve, hogy a soviniszta hangnemben íródott közlemény a sajtómunkás elleni uszításnak tekinthető.
Mindkét szerkesztőség megállapítja, hogy Nikolić szégyellhetné magát.
(A VMSZ pedig ezúttal sem reagál, élvezve a Nikolićékkal kötött paktumból eredő privilégiumokat. Pedig ugyebár a délvidéki magyarok vezetékneve sem „-ić”-re végződik.).
Egyébként a szóban forgó újságírónő az államfő soviniszta kirohanása után rosszul lett, a mentők sürgős beavatkozására volt szükség.
Blic és Alo nyomán K. P.