Martonosi tragédia: új (?) momentumok, kérdések, következtetések…

Rengeteg hír és különböző (többé-kevésbé eltérő) változat jelent meg az oromi-martonosi vérengzésről és annak rekonstruálásáról. A szomorú lényeg azonban változatlan: olyan tragédia történt Délvidéken, amilyenre mostanában nem volt példa.

Azt már biztosan tudjuk, hogy a szörnyű bűncselekményt meg lehetett volna előzni.

A viszonylag új információk is alátámasztják ezt a tényt. A Novosti napilapban olvasható: Bajtai Péter (a meggyilkolt Sándor fivére) elmesélte, hogy tudomása szerint Vlastimir Šefer, a gyilkos fia egy hónappal ezelőtt (a folyamatosan bántalmazott édesanyjával együtt) kérte a rendőrséget, vegye el apjától a fegyvert. A rendőrök azonban nem reagáltak.

A zsaruk másik súlyos mulasztása a gyilkosság napján történt, amikor kiengedték a részeg és dühös Rade Šefert. Az igazsághoz tartozik, hogy előtte kikérték az ügyészség véleményét, amely utasította őket, helyezzék szabadlábra a közveszélyes egyént. Az illetékes rendőrségi vezetők mellett a tragédiáért tehát az ügyészség is közvetlenül felelős.

Továbba sokakban felmerül a kérdés: hol voltak a rendőrök, amikor Rade Šefer az első mészárlás helyszínéről, Oromról Martonosig vezette autóját? Ez 33 kilométeres táv. Bezzeg, amikor valakit banális közlekedési szabálysértésért akarnak megállítani (és esetleg „jó ízűen” vegzálni) „az első bokorból ugranak ki”.

Cseppet sem lenne logikátlan, ha a felelősök kirúgása mellett bűnvádi eljárás is indulna ellenük.

Nebojša Stefanović (gyanús diplomával rendelkező) belügyminiszter ugyan leváltotta a zentai és a magyarkanizsai rendőrfőnököt, és állítólag vizsgálatot is indított, de az nem jutott eszébe, hogy benyújtsa saját lemondását. Vezetése alatt ugyanis országszerte meglehetősen sok bűncselekmény és incidens történik, amelyeknek az epilógusa igencsak ritkán minősíthető szerencsésnek. Az általános közbiztonságról nem is beszélve.

Visszatérve Rade Šeferre, szintén a Novostiból tudhattuk meg, hogy a komája, aki nem mutatkozott be, azt állítja, a tömeggyilkos frusztrált volt, mert nejének jómódú családja gyakran az orra alá dörgölte, hogy csóró. Emiatt a koma szerint „Radenak sajátos tortúrát kellett elszenvednie, amit a nála kevésbé érzékeny emberek sem viseltek volna el”. (Tehát akadnak, akik még sajnálják is.).

Itt álljunk meg egy-két gondolat erejéig. Noha maga a mészárlás nem volt nemzeti indíttatású, bennem felvetődik pár kérdés. Igaz, hogy az elkövető beilleszkedett a délvidéki magyar környezetbe, megtanult magyarul, együtt vadászgatott a zentaiakkal stb., de vajon tudat alatt nem érezhette, hogy mégis kilóg ebből a milliőből? Ha netán pl. Boszniából érkezett Délvidékre, nem lehetséges, hogy „valahol legbelül” idegenek voltak számára a kemény munkával érvényesülő itteni magyarok? Vajon elképzelhetetlen-e, hogy különösen fájt neki, hogy a fiának nem annyira az ő fajtájához, hanem inkább a magyarokhoz húz a szíve?

Ezek nem állítások, csak kérdések, amelyek nyilván válasz nélkül maradnak, de mivel gondolkodó lények vagyunk, ilyeneket is feltehetünk magunknak.

Továbbá: mit gondolnak, mi történt volna ha, mondjuk, egy szerb környezetben, ne adj Isten, magyar ember követ el hasonló bűncselekményt a többségi nemzet fiai-lányai ellen? Vajon abban az esetben is azt ismételgetnék a szerb agyturkászok, hogy a „felborult családi viszonyok” miatt történt az egész, vagy netán „egy kis” magyarellenes propaganda is beindulna?

Végezetül: én is csatlakoznék kollégámhoz, aki feltette a kérdés, vajon az oromi és martonosi magyar áldozatok nem érdemelnének gyásznapot?

Nem áll szándékomban az ügy kapcsán piszkálni a VMSZ-t, de mivel a szerb kormány összetevő részét képezi, talán jogos kedvesen és kulturáltan megkérni az említett pártot, kezdeményezze szerb szövetségeseinél a gyásznap kihirdetését. Ha ők erre nem hajlandóak, kezdeményezze ugyanazt Orbánéknál. Ennyi magyar áldozattal járó tragédia ugyanis régen történt…

A képen: Vlastimir Šefer és barátai (fotó: Kurir)

K. P.