aa bojana stamenov conchita wurstEgyéb 

Új Európa képe: osztrák szakállas „nő” szurkolt a szerb… nőnek

aa bojana stamenov conchita wurstAz Eurovíziós Dalfesztivált sokan sokáig amolyan könnyed és ártalmatlan szórakozásként, látványos, ám könnyen feledhető cirkuszként kezelték. Mások pedig „szellemi rágóguminak” tartották és többnyire ignorálták (de azért mégsem tudták teljesen kikerülni, hiszen két-három hétig, amíg az ott elhangzó „slágereket” meg nem unta mindenki, az összes televíziós és rádiós csapból azok folytak).

Ha mást nem, mindkét tábor (az Eurovízióért rajongók és az azt ellenzők) legalább gusztálgathatta és (akár közösen is) kommentálhatta a résztvevő (általában elég csinos) nőket. Pl. jókat vitatkozhattak azon, hogy az ABBA szőkéje vagy barnája a kívánatosabb. A női nézők pedig „ájuldozhattak” pl. Cliff Richardtól. Ez persze csak két banális példa a távolabbi múltból.

Amit azonban az utóbbi években nézhetünk, az cirkusznak sem nevezhető. Az Eurovíziós Dalfesztivál inkább „meleg” pornóra, vagy még annál is perverzebb produkcióra hasonlít. Emlékezzünk csak vissza a transznemű Conchita Wurst tavalyi bemutatkozó videójára, amelyben meztelenül fürdik rózsákkal teli kádban. Az azt megelőző esztendőkben többek között izraeli hermafroditát, szerb leszbikust és egyéb fura lényeket lathattunk, mégpedig a fesztivál győzteseként, vagy minimum dobogósaként.

A szexuális perverziókon kívül a napi politika is a legvulgárisabb formában jutott kifejezésre az Eurovízión. Tavaly pl. füttykoncert fogadta a csinos és szexis orosz ikerlányokat, csak azért, mert a rothadó uniónak nem tetszik Putyin politikája.

Az idei rendezvény furcsamód valamelyest elviselhetőbb volt. No, nem a zenei színvonal tekintetében, hanem azért, mert valamivel kevesebb kreatúra jelent meg a porondon.  

Bojana Stamenov, Szerbiát (pontosabban a Szerb Haladó Pártot) képviselő énekesnő, akinek – hogy is mondjam – egyedi az imázsa, annyira elnyerte a dalfesztivál tavalyi győztesének, a fent említett Conchita Wurstnak a szimpátiáját, hogy a transznemű egyén keményen lobbizott az inkorrektek szerint „szumó harcosokat megszégyenítő” haladó üdvöske mellett. Márpedig a bécsi sajtó szerint Wurst igencsak befolyásos egyes berkekben (terebélyes „meleg” lobbi?). Ebből kifolyólag a szerb énekesnőt győzelemre esélyesnek tartották. Egy olyan világban, amelyben az abnormális a normális, diadala talán nem is lett volna annyira meglepő.

Stamenov stábját Marija Šerifović, az Eurovízió volt győztese, beismert leszbikus és a radikálisok egykori aduásza is erősítette. Továbbá Bécsben volt Saša Mirković, Zaječar polgármestere is (aki ellen a város éhes polgárai hónapok óta tüntetnek). Ő is erkölcsi támogatásban részesítette Szerbia nagyágyúját.

Az egyik szerb ismerősöm attól tartott, Bojana Stamenov győzelme esetén, a haladók külön rendeletet hoznak, amellyel megparancsolják az egész nemzetnek, hogy rágerjedjen a kedvencükre…

Ez nem következett be, ugyanis Stamenov tizedik lett.

A képen: őket élteti az „ínyenc” új Európa

K. P. 


Hasonló bejegyzések