A Jobbik XII. kongresszusa: „Minden egyes reggel úgy kelünk, hogy kormányra készülünk”
A Jobbik kormányzóképességét hangsúlyozta Vona Gábor elnök szombaton a Budapesti Kongresszusi Központban, pártja 12. kongresszusán.
– Meg fogjuk nyerni az országgyűlési választást, veszünk egy nagy levegőt és újjáépítjük a hazánkat – fogalmazott Vona Gábor, aki beszédében pártja néppárti politikai irányát hangsúlyozta azzal, hogy számukra ez nem politikai terméket jelent, hanem a megélt valóságot.
A politikus szerint már Orbán Viktor kormányfő is elismerte pénteki értékelésében, hogy a Fideszt kihívó ellenzéki vezető erő a Jobbik. Vona Gábor azt mondta, hogy 2018-ban a Fidesz és a Jobbik közt választanak majd az emberek.
Az ellenzéki politikus a múlt évet értékelve a választási megpróbáltatásokat emelte ki. Úgy vélte, 2015 elején már érezhető volt, hogy a Fidesz népszerűségvesztési spirálba került: a veszprémi időközi választás bebizonyította, hogy van kormányváltó hangulat, a tapolcai pedig azt, hogy van kormányváltó erő is, ez pedig a Jobbik. Pártja Tapolcán bebizonyította, hogy a Jobbik képes megverni a Fideszt és képes megverni Orbán Viktort is.
A Kongresszusi Központban felszólaltak a külhoni magyarság képviselői is. A kárpátaljai KMKSZ küldöttje köszönetét fejezte, hogy az ottani magyarok számára vészterhes idők ellenére is jelen tud lenni. Felszólalt az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője is, hangsúlyozva a szervezet autonómiára való törekvését a régióban.
A Délvidékről Tari István képviselte jelenlétével a történelmi VMDK-t, mellette pedig ott volt Rácz Szabó László is, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, aki a magyarságért folytatott harc leghatékonyabb eszközeként egy golyóstollat mutatott fel, utalva ezzel az írott szó, és a szellemi erő jelentőségére.
Magyar média nyomán F.J.