Délvidéki és szegedi „öreg rockerek” találkozója
Hagyomány- és közösségteremtő szándékkal ültek össze a szegedi Ifjúsági Házban az ún. beatnemzedék szegedi és délvidéki rockerei és dalaik rajongói. Ősszel folytatják a zenei múltról szóló beszélgetéseket.
A házigazda Pleskonics András, azaz „Dr. Rock” mellett Kréter Károly és a 68 éves Kelemen István is részt vett a beszélgetésen, ahol az 1960-as évek második felének és a következő évtized elejének zenei múltjáról anekdotáztak a rockerek. Az első szegedi beatzenekarnak, a Beatniknek Kréter Károly is tagja volt. Közel ötven év után derült ki csupán, hogy a határ két oldalán azonos névvel jöttek létre az első beatzenekarok, ugyanis Zentán is alakult ekkoriban egy ugyanilyen nevű banda.
A korszak kultúrpolitikája által csak megtűrt zenekarok tagjai gyakran a vasútállomástól a fellépő helyig teljes felszerelésüket kézben szállították el, de mégis vállalták a fellépéseket.
Az egykori koncertre járók sem maradtak adósak a történetekkel, megelevenedett a korszak ifjúsági szubkultúrája alulnézetből, közös élmények, kalandok, illegális belógások a rendezvényekre mind előkerültek.
Aki lemaradt, annak sem érdemes kétségbe esnie, az est nem marad folytatás nélkül, ősztől havi rendszerességgel lesznek hasonló találkozók.
A képen: Pleskonics András
Szeged ma nyomán F. F.