Egyéb 

Megvan a németországi ajándékokat ellopó szekta és annak prédikátorának a neve

Semmi köze nincs a zombori gyerekeknek gyűjtött németországi adományok ellopásához a délvidéki evangélikusoknak – írja az Alfahír a délvidéki médiumokra hivatkozva.

Az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház közleménye szerint egyházuknak nincs és nem is volt semmilyen kapcsolata az ajándékokat gyűjtő OCC rövidítésű szervezettel. Hozzáteszik: Zomborban húsz éve nem is teljesít szolgálatot evangélikus lelkész.

Úgy tudják, az elkövető egy Vili Bihler nevű férfi, aki

„Fény és Szeretet Egyházának” prédikátora.

Az evangélikusok rámutatnak arra is, hogy ez a szervezet Szerbiában nem számít elismert történelmi egyháznak.

A magyar médiában az MNO cikke nyomán terjedt el, hogy a Németországban, a zombori gyerekek számára gyűjtött ajándékokat a helyi evangélikus lelkész ellopta, a csomagolópapírokat pedig a település szélén eldobálta. Az MNO a szerb Vecernje Novosti című lapra hivatkozott. Azt nem tudni, hogy a szerb portál egyszerűen rosszul értesült, vagy szándékos magyarellenes provokációról van szó. Az sem lehetetlen, hogy

a neoprotestáns kisegyházakra és szektákra gyakran használt „evangéliumi”jelzőt fordították rosszul.

A „Fény és Szeretet Egyházáról” egyébként a német nyelvű interneten sehol nem írnak egy sort sem, tehát

nem kizárható, hogy egy szélhámos bizniszegyház verte át a jószándékú adományozókat.

  

Hasonló bejegyzések