Egyéb 

Hogyan tette tönkre mindannyiunk életét az alkotmánybíróság (amelynek immár Korhecz is a bírója)?

a alkotmany02A szerb alkotmánybíróság nemcsak azáltal sértette meg az alkotmányt (amelyet elvileg körömszakadtáig kellene védenie), hogy megengedte a Vučić-rezsimnek a nyugdíjak brutális megnyirbálását.

Még egy súlyos bűnt követett el, amellyel sajnos mindannyiunk életét befolyásolta.

Az alkotmány 102. szakaszának 2. bekezdésében ugyanis az olvasható, hogy a képviselőnek jogában áll a törvényben előiranyzott feltételek mellett visszavonhatatlanul rendelkezésére bocsátania a mandátumát annak a pártnak, amelynek a javaslatára vált képviselővé. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az alkotmány értelmében a képviselői mandátum tulajdonosa maga a párt (kellene, hogy legyen). Amennyiben tehát egy képviselő hátat fordít a pártjának, az ideológiájának, le kellene mondania a képviselői funkcióról.

Az alkotmánybíróság azonban megmagyarázhatatlan módon úgy döntött, legyen mégis a képviselő a mandátum tulajdonosa. Ezáltal egy képviselő a négy évig tartó megbizatási időszak alatt akár hússzor is megváltoztathatja a nézeteit.

A kristálytiszta alkotmányos rendelet tiszteletben tartásá mellett és az alkotmánybíróság szóban forgó gyalázatos döntése nélkül ma például nem létezhetne a Szerb Haladó Párt. Vučić pártját ugyanis a Szerb Radikális Pártból, de más pártokból is gátlástalanul átrepülő politikai prostituáltak alkotják.

Ezek a „bárcások” döntenek a szerbiai (és sajnos a délvidéki) polgárok sorsáról.

K. P.  

Hasonló bejegyzések