Ma van Vízkereszt…

A karácsonyi ünnepkör második főünnepe az Epiphania, amelyet magyarul Vízkeresztnek vagy a Háromszentkirályok napjának is neveznek. De a magyar elnevezések nem fejezik ki eléggé az ünnep gondolatát. Egyike az Egyház legrégibb ünnepeinek és eredetileg az Úr születésének volt az ünnepe, majd pedig a keleti Egyház keresztelési ünnepe lett. Mivel Keleten keletkezett, azért igazi megértéséhez a keleti nép gondolatvilágából kell két dolgot megértenünk. A keleti népek szeretik a pompát, és ha egy király vagy nagy úr érkezett egy városba, nagy ünnepséggel fogadták és a király is roppant pompával vonult be, kitüntetéseket osztogatott és hódolatot fogadott. Az ilyen látogatást nevezték: Theophánia vagy Epiphánia névvel – az Isten megjelenésének. Továbbá Keleten a menyegző több napon át tartó ünnepség volt, nagy lakomával. Úgyhogy a keleti ember a másvilági életét sem tudta másként elképzelni, minthogy a „mennyek országa” hasonló egy menyegzői lakomához.

Ez a két gondolat egyesül az Epiphánia ünnepére. Krisztus, a Király, az Isten bevonul ma városába és megünnepli menyegzőjét Jegyesével; erre mindnyájunkat meghív és naponként vidám lakomát ad az Eucharisztiában. – Az Epiphánia ünnepségei január 6-án kezdődtek és három napon át tartottak. Közben a bölcsek imádásáról, Jézus megkereszteléséről a Jordánban és a kánai menyegzőről szóló evangéliumot olvasták, mert ezek a keresztségre és az Eucharisztiára vonatkoztak, melyet mind a három napon kiosztottak.

Mikor a római Egyház a IV. században átvette ezt az ünnepet keletről, akkor már az Úr születését december 25-én tartotta meg és így lett ez az ünnep Krisztusnak, mint az örök királynak az egész világ színe előtt való megnyilatkozása. Így azután a Krisztus király régebbi ünnepe is ez a nap, amelyen az Egyházzal együtt érző hívek igyekeznek elősegíteni, hogy Krisztus a mai pogányok közt is megjelenhessék, mint Király és Isten. – A pogányokat a bölcsek képviselik, akik ma eljöttek hódolni a világ Megváltója előtt és ajándékul aranyat, tömjént és mirrhát vittek neki. A Szentírás csak bölcseknek nevezi és sem számukat, sem nevüket nem mondja meg. De a középkor jámbor gondolkozása királyoknak tette meg őket, mert adományaik szerint gazdagok voltak és talán a zsoltáros jövendölések beteljesedését látták bennük. (71. zsoltár) Az ajándékok számából már Szent Leó pápa arra következtetett, hogy hárman voltak. A IX. században nevet is adtak nekik: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A három ajándékot jelképesen magyarázzák: az arany mutatja a királyi hatalmát, a tömjén illata a főpapot illeti és a mirrha Krisztus szenvedésének és eltemetésének az előképe. Keleten az arany a király előtt hódolat volt, a tömjén és a mirrha az anyának és gyermekének szólt: az egyik jó illatot terjesztett, a másik szerintük a tejképzést segíti elő. És valószínű, hogy ez utóbbi az igazi jelentése az adományoknak. A liturgiában a secreta szerint ezek az adományok az Úr Jézust jelentik, akit ma ezeknek jelképe alatt átadunk és akit visszakapunk a misztériumban.

Az Epiphánia misztériumába belehelyezkedve mi magunk vagyunk a „királyok”, akik Krisztusnak hódolunk, a felajánlási menetben neki ajándékot viszünk és ezért viszonzásul az áldozati lakomában új fény és új öröm tölt el, hogy a csillagot követtük. Bárcsak tiszta lélekkel és értelemmel felfoghatnánk, amit ma így ünnepeltünk – imádkozza az Egyház és kívánjuk magunk is.

Az Epiphánia ünnepét több szentelmény is gazdagítja! Ezek a következők:
1. A vízszentelés (Vízkereszt). Az Úr Jézus keresztségének emlékére Keleten a keresztség szentségének kiszolgáltatása volt ez a nap. A keresztkút vizéből hazavittek és jámbor módon használták. Ennek emlékére ma az egész Egyházban vizet szentelnek.
2. Házszentelés: Az ünnep vigíliáján sok helyen a pap ünnepélyes menetben megy a családok otthonába és ott imádság után a ház helyiségeit a szenteltvízzel és tömjénnel megszenteli.
3. A krétaszentelés. Sok helyen szokás, hogy a pap a házszentelés alkalmával vagy pedig a család feje, az ajtó fölé odaírja a három király nevének kezdőbetűit és az évszámot: 20 † G. † M. † B. † 17.

(Szunyogh Xavér Ferenc OSB: Magyar-latin misszále az év minden napjára. Szent István Társulat, Budapest, 1933)