Elszemtelenedő kínaiak Szerbiában: egyikük elrabolt egy gyermeket és lelki terrornak tette ki
Egy kínai úgy döntött, a rendőrség megkerülésével kideríti, ki verte be autójának ablakát.
Az edzésről hazafelé tartó négy kisfiú elé állt és egyiküket berángatta az iskola közelében levő házába. Az eset Negotinban történt.
Az agresszív kínai férfi háza előtt az egyik nemzettársa őrködött, bent pedig egy másik ült az ágyon. Mint a maffiáról szóló filmekben.
Az gyerekrablást elkövető férfi üvöltött a megrémült kisdiákra. Követelte tőle, írja le a barátai nevét és címét, árulja el, melyikük rongálta meg a személygépkocsiját és fizesse ki (?!) a kárt.
A másik három fiú kisírt szemekkel mesélte el a szülőknek, mi történt a cimborájukkal. Azonnal értesítették a fogvatartott és súlyos lelki tortúrának kitett gyermek szüleit.
Az elrabolt diák édesanyja a megvadult kínai férfi házához sietett. Az „őr” alig akart beengedni, de végül beléphetett a házba, ahol a zokogó fia az ágyon ült és ismételgette, hogy nem tudja megadni a barátai lakcímét.
A kínai delikvens az asszony előtt is kiabált és valamilyen fényképekkel hadonaszott, amelyeken két kislány szerepelt. Időközben amolyan „erősítésként” még három kínai jelent meg a helyszínen. Feszült, kaotikus légkör alakult ki.
Végül megjött a fiú édesapja is, aki időközben riasztotta a zsarukat. A kedélyek végre lecsillapodtak, a gyermek elhagyhatta a szüleivel az elátkozott házat. Szavai szerint fogalma sincs, ki rongálta meg a kínai autóját.
A gyermek anyja elmesélte a médiának, hogy a fiának az eset után rémálmai vannak, pszichiátriai kezelésre szorul.
A rendkívül problémás kínai főkolompos korábban már panaszkodott más gyermekekre, akik állítólag káposztával (!) dobálták meg a házát. Az egyik diáklányt falhoz szorította és követelte tőle, ismerje be a „bűnét”.
A hatóságok egyelőre nem szankcionálták a veszélyes férfit. A rendőrség állítólag vizsgálja a kínai „üzletember” magatartását és tetteit.
Képünk illusztráció
Novosti nyomán K. P.