Egyéb 

Magyarokra támadt egy koszovói betelepített Kishegyesen

mali-idjos-wide-jpg 660x330A bácskai faluba az utóbbi években számos koszovói muszlim vallású családot telepítettek be, amelyek feltételezések szerint a ’90-es években a szerb fél mellett álltak a háborúban és esetenként a szabad rablásokba is besegítettek. Ám a harcokból végül a szkipetárok kerültek ki győztesen, így nagy részük sátort bontva menekült, jelentős részük Dél-Szerbiába, Bujanovac környékére, sokan Szerbia nagyobb városaiban szóródtak szét és egy nagyobb hányaduk Nyugatra ment szerencsét próbálni.

A vízumkötelezettség eltörlése érdekében Szerbia aláírta a toloncegyezményt, amelynek következtében a több százezer főre becsült közösségnek haza kell térnie. A hazatoloncoltak közül pedig kiemelkedően sokan épp a magyarlakta településeken pl: Kishegyesen, Szabadkán, Péterrévén, Martonoson szereztek házakat, általában a szerb állam támogatásából, ellenőrizhetetlen forrású alapítványi támogatásból vagy pedig EU-s civil szervezetek pénzéből. 

„Megöllek mindnyájatokat”
 
A folyamatos betelepítések egyre több esetben kezdik érzékeltetni negatív hatásukat, több helyen például a romló közbiztonság formájában. 
 
A drasztikusan romló közállapotokat mutatja az az eset is, amely a héten Kishegyesen történt. A település egyik szórakozóhelyén, ahol néhány helyi magyarra támadt rá egy vélhetően koszovói származású fiatal férfi, aki trágár szavakkal illette őket és a családjuk kiirtásával fenyegetőzött. Az incidens kiváltó oka szinte sablonszerűen „drámai” volt: állítólag ránéztek!
 
Az eset kapcsán megkerestük az egyik sértettet is, aki a DélHírnek mesélt a történtekről:
„Néhány haverommal iszogattunk egy szórakozóhelyen a pultnál. Az albán gyerek odajött kifizetni a számláját, egyszerűen csak rápillantottunk és abban a pillanatban elkezdett ránk ordítani, hogy mit nézzük őt? Majd nekünk is akart rontani, miközben azt üvöltözte, hogy „meg*** az anyátokat, megöllek mindnyájatokat”. Nekünk is akart támadni, de a két, szintén menekült, de még a horvátországi konfliktus idején a faluba érkező barátja lefogta, majd pedig a pincér segítségével kidobták. Ezzel talán jobban is járt, hiszen ha tettlegességig jutott volna az eset, akkor nagy valószínűséggel ő húzta volna a rövidebbet.” – véli a megtámadott társaság megszólaló tagja.
 
Importált konfliktus
 
A portálunknak nyilatkozó sértett elmondása szerint az esetben az a leginkább elszomorító, hogy a településre frissen betelepített családok nem csak népes famíliájukat hozták magukkal Kishegyesre, hanem azokat az etnikai konfliktusokból adódó lelki zavarodottságukat is, amelyet a délszláv harcok idején szereztek. Egyesek pedig láthatóan nehezen tudják megemészteni azt is, hogy a szkipetárok által lakott vidékről való elüldözésük után, magyar többségű faluban vásároltak nekik házat, így a bennük ragadt konfliktusok is könnyedén kitörnek.
 
Kishegyes: az ostromlott erőd
 
Nem ez az első eset, amikor a kishegyesi betelepítettekről hallani lehet. Még tavaly október elején nagy visszhangot váltott ki az az eredetileg a Magyar Szóban megjelent cikk, amely arról számolt be, hogy Kishegyes községbe az utóbbi időben több száz muszlim vallású, magát ashkálinak valló koszovói cigány telepedett le, akiknek házat vásároltak a magyar többségű településen és nagy mennyiségű építési anyaggal is segítik őket, hogy gyökeret verhessenek. Akkor épp az újvidéki Ökumenikus Humanitárius Szervezet hét, Koszovóból betelepített roma családnak juttatott építkezési anyagot. Az anyagiakat az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) biztosította, az akció lebonyolításában pedig a Dán Menekültügyi Tanács szerbiai szervezete volt az ÖHSZ partnere.
 

Hét betelepített család kapott építőanyagot Kishegyes községben (Mirnics Gyula felvétele)

Hét betelepített család kapott építőanyagot Kishegyes községben (Mirnics Gyula felvétele)

 
Többen akkor is felrótták, hogy míg a magyarság tömegesen kényszerül elhagyni a szülőföldjét, és óriási gondot jelent a lakhatás, addig az államhoz a ’90-es évek polgárháborúiban hű családok házat és építőanyagot kapnak. 
 
A Délvidéken kialakuló helyzetképet jól példázza az is, hogy míg számos családot Németországból és más EU-s országokból toloncolnak ki és telepítenek le Délvidék területén, addig a Kishegyesen megtámadott magyar férfi a történtek idején is csak szabadságát töltötte szülőfalujában és az eset után visszatért Nyugat-Európába, ahol dolgozik. 
 
Magyarok ki, konfliktus be. 
 
Sz. A.
 

  

Hasonló bejegyzések