Egyéb 

Dodik: Az álmunk, hogy egyesüljünk Szerbiával / Pásztor: A Vajdaság Szerbia elválaszthatatlan része

A boszniai szerbek hétfőn Banja Lukában és a többségében szerbek lakta országrészben ünnepelték meg a Szerb Köztársaság Napját. Az ünnepnappá nyilvánítást a Bosznia-hercegovinai alkotmánybíróság tavaly alaptörvény-ellenesnek nyilvánította.

A hétfői ünneplés azért is volt fontos a boszniai szerbek számára, mert úgy tartják: a boszniai Szerb Köztársaság 25 éve jött létre. A boszniai szerbek 1992. január 9-én próbáltak meg elszakadni Bosznia-Hercegovinától, ám törekvésük kudarcba fulladt. Ez volt a több, mint százezer halálos áldozatot követelő 1992-1995-ös boszniai háború egyik közvetlen kiváltó oka.

Az ünnepségen, katonai felvonulást szerveztek, ahol különböző fegyveres alakulatok jelentek meg.

A megemlékezésen Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke kijelentette „Az álmunk, hogy egyesüljünk Szerbiával.”Ezt megelőzően pedig egy vasárnapi interjújában Dodik legitimnek nevezte a függetlenségre vonatkozó törekvéseket. Mint mondta: egy erről szóló népszavazásra számítani lehet.

Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnök az ünnepségen arról beszélt, hogy a boszniai Szerb Köztársaság akkor lehet sikeres, ha Szerbia is sikeres ország. A január 9-ei ünnepséget törvénytelennek ítélő alkotmánybírósági döntésre vonatkozóan pedig kijelentette, hogy miden nép azt a napot ünnepli meg, amelyet szeretne. 

Feltevődik hát a kérdés, hogy mit szólna a szerbiai közvélemény, ha Pásztor István a tartományi kormány elnökeként kijelentené, hogy a Magyarországhoz való visszacsatolásról álmodozunk és nemzeti ünnepünké tennék a magyar honvédség délvidéki bevonulásának napját? Nikolićék szerencséjére, ilyen veszély nem fenyeget, hiszen Dodik szeparatista hozzáállásához képest Pásztor István egy korábbi nyilatkozatában kijelentette, hogy „A Vajdaság Szerbia elválaszthatatlan része”.

Kép: Aljazeera Balkan

MTI nyomán R. P.

 

 

 

Hasonló bejegyzések