Egyéb 

„Mint kisebbség, elégedettek lehetünk” – legalábbis Deli Andor szerint

adeliAz Európai Parlament külügyi bizottságának hétfői tárgyalásán Deli Andor, a Fidesz vajdasági (délvidéki) európai parlamenti képviselője, VMSZ-es politikus elmondta, hogy a Szerbiára vonatkozó 2016-os országjelentés tervezete külön bekezdésben foglalkozik a kisebbségekkel.

Közleményében úgy fogalmazott, kisebbségi szempontból elégedettek lehetünk, hiszen a jelentéstervezet külön bekezdésben foglalkozik a kisebbségek jogaival és azok védelmével, s részben már tartalmazza a helyi magyarság számára jelentős témaköröket, tehát jó alapot ad arra, hogy módosító indítványaival kiegészítse őket. Véleménye szerint a vajdasági magyar közösséget érintő kérdésekben jó együttműködés alakult ki Budapest és Belgrád között, ezért a magyar kormány következetesen támogatja Szerbiát európai útján.

Mint mondta, céljául tűzte ki, hogy a kisebbségi mellett gazdasági vonatkozású javaslatokkal is hozzájáruljon a jelentés kidolgozásához, főleg a kis- és középvállalkozásokra összpontosítva, és fontosnak tartja a az EU-s befektetések láthatóvá tételét a szerbiai polgárok körében.

Az országjelentés kidolgozása a módosító indítványok leadásával, majd azok tárgyalásával folytatódik februárban, a végleges szöveg elfogadása a márciusi plenáris ülésen várható. A helyi kisebbségnek pedig

A képen Deli Andor

PannonRTV nyomán F.J.

Hasonló bejegyzések