Egyéb 

Befagyott vízórák – Ki fizeti meg a kárt?

vizMár hosszú évek óta az a szokása a szabadkai Vízműveknek, hogy télen, a leghidegebb időszakban is leolvasatja munkatársaival a háztartások vízóráinak állását. Így történt ez az idén is, és sajnos legalább harminc bajmoki háztartás szenvedett kárt emiatt.

A Vízművek szakemberei ugyanis – ha van otthon valaki, ha nincs – leolvassák a szóban forgó berendezések állását, és ottjártuknak minden esetben jelét is hagyják. Ez egyfajta megegyezés a tulajdonosokkal, akik ennek alapján tudják, hogy a következő néhány hónapban nem kell a vízművesekre várniuk. Ám sok esetben a vizesek, miután leolvasták az állást, elfelejtik letakarni a vízórát, ahogyan a tulajdonosa előzőleg megtette. Emiatt sok vízóra befagyott. Jelenleg a kár 5 500 dinárra rúg. Ezt a vízórák tulajdonosaiknak kell kifizetniük, noha nem az ő hibájukból történt a mulasztás. Hogy mi lesz az ügy végkifejlete, lesz-e bárki is, aki ezt a kárt megtéríti a fogyasztóknak – aligha hisszük. Ebben az országban – különösen ebben a városban – ez ugyanis nem bevett szokás. Mindenki oldja meg a sajt problémáját még akkor is, ha azt más okozta.

Hát, itt tatunk és félő, hogy ez csak egye rosszabb lesz. Azt se felejtsük el, hogy Szabadka község területén a legdrágább a vezetékes ivóvíz, sőt egész Európában nincs arra példa, hogy mint Szabadkán, ugyanannyit fizettet meg a közvállalat egy liter szennyvízért, mint egy liter tisztított ivóvízért. Nonszensz – mégis igaz.

Subotica.com nyomán M.Z.

Hasonló bejegyzések