Ma van a magyar kultúra napja
Január 22-én a magyar kultúra napját ünnepeljük. A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját.
Ma van a magyar kultúra napja, ebből az alkalomból szerte a Kárpát-medencében számos helyen rendeznek ünnepséget, díjakat adnak át, kiállításokat nyitnak.
Ezen a napon tartják az Együtt szaval a nemzet című rendezvényt és a Magyar Drámaíró Verseny döntőjét is. A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt. Az Együtt szaval a nemzet című rendezvénynek idén a ceglédi Református Nagytemplom, valamint a város főtere ad helyet.
A Magyar Drámaíró Verseny eredményét is vasárnap hirdetik ki Budaörsön, a Latinovits Színházban. Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban díszelőadással, a Pesti Vigadóban pedig díjátadással ünneplik a magyar kultúra napját. Szegeden a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjakat, Debrecenben Debrecen Kultúrájáért Alapítvány elismeréseit adják át. Ezen a helyszínen és Székesfehérváron kiállítások is nyílnak. (MTI)