A románok betiltották az Igazi Csíki Sört – 30 napon belül fel kell számolniuk a gyárat
Bár az Európai Márkahivatal decemberben a Heinekennel viaskodó székelyföldi magyar cégnek adott igazat, egy román táblabíróság most felszámoltatja a gyártást.
Egy román táblabíróság megtiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását. A határozat szerint a gyártónak 30 napon belül meg kell semmisítenie az összes tárgyat és eszközt – közölte Facebook-oldalán a cég.
A döntést annak ellenére hozták, hogy december elején az Európai Márkahivatal másodfokon is a romániai cégnek ítélet a márkanevet, amelyet a Heineken is magának követelt.
Az Igazi Csíki Sör szerint a Heinekennek kedvező határozattal a bíróság figyelmen kívül hagyta az Unió döntését. „Ez egy támadás egy székely vállalkozással szemben, amely felvállalta az identitását, a magyar nyelvet és szimbólumai használatát!” – írta a 140 embert foglalkoztató cég.(hvg)