Gáz: Drágul vagy sem?
A Novosti napilap értesülése szerint a Szerbiai Gázművek tájékoztatta a szerbiai gázszolgáltatókat, hogy 14 százalékkal megdrágul a gáz. Ezzel szemben a szerbiai köztévé, az RTS szerint az Energetikai Ügynökség sem a Szerbiai Gázművektől, sem a forgalmazóktól nem kapott kérelmet a gáz árának növelésére.
Az új árjegyzék alapján, amit az Energetikai Ügynökségnek jóvá kell hagynia, a háztartások számára a gáz 46,48 dinárba kerül majd köbméterenként. A Novostinak az ügynökségnél szintén azt erősítették meg, hogy még nem kaptak az áremelésre vonatkozó kérelmet.
Az energiaügyi minisztériumban azt mondják, a gáz ára az energiahordozó világpiaci árának mozgásától, a kőolaj árától és a dollár árfolyamától függ. Az RTS információi szerint ugyanakkor az áremelkedéséről majd csak júniusban döntenek. A szerbiai „szokásokat” ismerve azonban előbb-utóbb számíthatunk a kellemetlen meglepetésre.
Szerb sajtó nyomán F.J.