Egyéb 

Tomislav Nikolić beadta a derekát – Vučić „meggyőzte”

AVTMA Kurir lapnak adott exkluzív interjújában a szerb elnök bejelentette, hogy eláll az elnökválasztásokon való részvételétől. „Aleksandar és én együtt fogjuk irányítani az országot” – mondta. Ami úgy hangzott, mintha ez a kérdés már el is dőlt volna. És sajnos ez valószínűleg így is van.

Nikolić azt is hozzátette, hogy a funkciók elosztásáról majd „a győzelem után” tárgyal Vučićtyal. A minap viszont még visszautasította a kormányfő által felkínált lehetőséget, hogy a Szerb Haladó Párt tiszteletbeli elnöke legyen – ezt a Večernje novosti közölte vasárnap. A javaslat része volt állítólag az is, hogy fia, Radomir Nikolić alelnöki tisztséget kapjon a kormányban.

Most viszont már arra hivatkozik Szerbia együgyű elnöke, hogy az ország biztonságának és stabilitásának érdekében „Aleksandarral” együtt kell talpra állítania a balkáni fekete lyukat.

Egyértelmű, hogy ezúttal is a várt forgatókönyv jött be: Vučić hathatós érvekkel „meggyőzte” az instabil ország még ingatagabb elnökét arról, hogy vegyen vissza, ennek következményeképpen jött most létre a sajtóban csak a „kettőjük közötti megegyezésnek” nevezett paktum, amelyben valószínűleg Nikolić (és persze a polgárok) húzzák a rövidebbet.

Szerb sajtó nyomán F.J.

Hasonló bejegyzések