Több százezer szerbiai polgár személyes adatai kerültek fel az internetre – pártcélokra használták
Az N1 televízió jelentése szerint mintegy 400 ezer szerbiai polgár személyes adatai kerültek fel egy nyilvános szerverre. Az adatbázisra egy hacker bukkant rá.
Az adatbázisban Szerbia minden szegletéből származó polgárok személyi száma, személyi igazolványuk száma, lakcímük, de még vezetékes és mobiltelefonjaik száma is szerepel. A nevek mellett megjegyzések is vannak, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy politikai párt(ok) saját céljaikra használták fel az adatokat. Mindezek egy olyan szerveren láttak napvilágot, amelyet ugyan kevés ember használ, de valójában bárki számára hozzáférhető.
A botrány kapcsán Rodoljub Šabić, a közérdekű információk és a személyi adatvédelem biztosa azt nyilatkozta az N1 televíziónak, hogy egy ilyen adatbázisnak fel kellene keltenie a rendőrség és az ügyészség figyelmét, de szükség lenne kriminalisztikai módszerek bevetésére is.
Egyszerűen fogalmazva, nyomozni kellene az ügyben, amit a kormány valószínűleg nem tesz meg. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy a választási kampány árnyékában éppen maga a rezsim élt vissza a polgárok személyes adataival.
N1 nyomán F.J.