Ma új nap van, a diktatúra új napja… Hogyan éli túl ezt az állapotot a délvidéki magyarság?
Vučić tévéje legyőzte a Vučić-ellenes internetet. A fogatlan dél-szerbiai öregasszonyok és aggastyánok, a Pink TV-n felnőtt rurális szerbek felülkerekedtek a normális szavazókon. A választás előtti és alatti csalások, mesterkedések következményeit az ellenzék nem tudta elhárítani, sem tompítani.
Folytatódik, sőt, minden bizonnyal fokozódik a diktatúra, a szólásszabadság elfojtása, a pártpolitikai foglalkoztatás, a szociális rendszer teljes szétverése és persze az IMF-nel való eladósodás (a rémuralom fenntartásához kellenek az eurómilliók), ami végül a gazdasági rendszer összeomlását eredményezi majd.
Az átlagpolgárok az eddigieknél is kegyetlenebb megszorító intézkedésekre számíthatnak. Minden, ami most rossz, még rosszabb lesz.
Hogyan él majd ezek után a szívós, de mégis rendkívül sebezhető és agyongyötört délvidéki magyarság becsületes négyötöde? A kérdésnek még nagyobb a súlya, ha figyelembe vesszük, hogy az anyaországi kormány hátat fordított a közösségünknek. Orbánéknak kényelmesebb (és nyilván gazdaságosabb) a VMSZ-szel üzletelni, mint az itteni „kisemberek” problémáival bíbelődni. A VMSZ ugyan az egész délvidéki magyarság nevében beszél, de csak max. 20 százalékát tudja bekebelezni. (A párt kettészakadása és a Magyar Mozgalom megalakulása előtti választásokon a VMSZ-nek a nemzettársaink 25-30 százaléka szavazott bizalmat, ami szintén nem volt sok).
Ami a legszörnyűbb: a VMSZ aligha nevezhető magyar pártnak, hiszen már-már kezd teljesen beolvadni a Szerb Haladó Pártba. Közösségünk érdekeit jelenleg sajnos egy délvidéki párt sem képviseli (a többiek egyelőre vagy erőtlenek, vagy ugyanolyanok, mint a VMSZ). Magunkra vagyunk hagyva.
Olyan szervezetre lenne szükségünk Délvidéken, amely főleg a legújabb politikai sokk után körömszakadtáig küzdene legalább Észak-Bácska különleges státusáért, ugyanis az első komoly csapás, amely a szerb elnökválasztás után fenyeget bennünket, a migránsok tömeges betódulása lehet. A másik pedig a termőföldeink araboknak való kiárusítása, ami szeptembertől esedékes.
Vučić győzelme tehát kisebb tragédiát jelent minden tisztességes magyar ember számára. A kilencvenes évek hangulata máris visszatért, attól függetlenül, hogy ezúttal a sanyargatás és a terror másmilyen formáival szembesülünk.
Miben reménykedhetünk?
Tartok tőle, hogy Vučićékat kívülről már nem lehet legyőzni. Belülről rothadnak majd szét (politikai értelemben). Egy önkényuralom sem tartott örökké. Persze nem mindegy, hogy egy-két év, vagy évtized után marják-e szét egymást-magukat.
A VMSZ nevű bizniszpártot sem külső tényezők küldték padlóra. Belülről bomlott szét. Ma valószínűleg nem is létezne, ha Vučićék (és részben a magyar kormány) nem támasztották volna fel. A haladók arculatához (?) jól jöttek a szófogadó magyarok.
A becsületes délvidéki magyarság tehát sajnos csak önmagára támaszkodhat. Nemzettársainknak az eddiginél is nagyobb szolidaritást, segítőkészséget kell tanúsítaniuk egymással szemben.
Az biztos, hogy a következő években sok szerencsére lesz szükségünk.
K. P.
