tuntetesek vucicellenEgyéb 

A tüntetők nem tárgyalnának az ellenzéki pártokkal, Vučićtyal még kevésbé

tuntetesek vucicellenA tiltakozásokat koordináló egyetemi hallgatók napi szinten egyeztetik a következő lépéseket.

A Danas napilap szerint szó esett arról a kezdeményezésről, hogy a követeléseiket az ellenzéki pártokon keresztül a parlament elé vigyék. Mi több, a Vučićtyal való esetleges tárgyalások lehetőségét is mérlegelték. Az önkényuralkodó ugyanis kijelentette, hogy bárkivel, így a tüntetőkkel is hajlandó beszélni például a munkatörvényről vagy a foglalkoztatásról, de senkinek sem engedi meg, hogy „fenyegessék vagy zsarolják”.

A tiltakozók végül elvetették a hatalommal való egyezkedés bármilyen formáját.

Egyelőre túlsúlyban vannak azok is, akik (legalábbis egyelőre) nem engednék közel az ellenzéki politikai vezetőket sem, mert úgy vélik, az veszélyeztetné a demonstrációk imázsát és tisztaságát.

Egyébként a diktatúra ellenni mindennapos tiltakozások mellett Vučićék április 25-től a Nem adjuk Belgrádot nevű tüntetéssorozat folytatásával is kénytelenek lesznek szembenézni.

F. F.

 

Hasonló bejegyzések