Šešelj: „A tüntetők egy rakás szerencsétlenség, három pisztolyom van, ha kell, rájuk lövök”
Mint már beszámoltunk róla, Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke és köztársasági képviselője – miután sofőrje a demonstrálók közé hajtott és elsodorta az egyik tiltakozót – azt ordította, hogy előveszi a pisztolyát, ha nem takarodnak el az útjából.
Legújabb nyilatkozatában már nem egy, hanem három pisztollyal fenyegetőzött.
A demonstrálókat egy rakás szerencsétlenségnek nevezte. Hozzáfűzte: mindhárom pisztolyához engedéllyel rendelkezik, és ha szükségét látja, habozás nélkül használni fogja ezeket a tüntetők ellen.
Normális körülmények között ilyen súlyos fenyegetésért vizsgálati fogságba kerülhetne, csakhogy Vučić kedvenc „ellenzéki” politikusáról van szó…
Informer nyomán F. F.