Világunk 

Újra életre kelt az usztasizmus

A zsidó és a szerb közösség szervezetei idén sem vettek részt a jasenovaci koncentrációs tábor felszabadításának 72. évfordulójára rendezett központi megemlékezésen – közölte a horvát sajtó vasárnap.

Az érintett kisebbségek azzal indokolták döntésüket, hogy Horvátországban „újra életre kelt az usztasizmus”, az állami vezetők pedig nem tesznek ellene semmit.

A horvát nemzetgyűlés védnöksége alatt zajló megemlékezésen vasárnap Andrej Plenković horvát kormányfő, Božo Petrov házelnök, több miniszter és kormánypárti politikus volt jelen. Ugyanakkor távol maradtak a hivatalos programtól a kisebbségi szervezetek képviselői. A koszorúzás beszédek nélkül zajlott.

Ezt megelőzően a szerb és a horvát antifasiszta egyesületek szervezésében szombaton több mint ezren emlékeztek meg a legnagyobb horvát koncentrációs táborban, Jasenovacon kivégzett zsidó, szerb és roma áldozatainak emléknapjáról, amelyen a szomszédos országok képviselői, valamint több ország nagykövete is részt vett, köztük Oroszországé, az Egyesült Államoké, Németországé és Franciaországé is. A Večernji List című horvát napilap szerint „ez üzenet volt a horvát kormánynak”.

A jasenovaci komplexumban, amelyet „horvát Auschwitzként” is emlegetnek, becslések szerint mintegy 80-90 ezer ember halt meg. Az áldozatok több mint fele szerb volt, de horvát és boszniai zsidókat, cigányokat, és olyan horvátokat is kivégeztek, akik nem értettek egyet a rezsimmel.

Hasonló bejegyzések