Eszéken fogták el Holló Róbert és Stampfer Erzsébet gyilkosát
A szerb és a horvát rendőrség közös akcióját követően Eszéken letartóztatták Nagy Frigyest (1965), a doroszlói kettős gyilkosság gyanúsítottját.
Ahogyan arról a DélHír is beszámolt a szilágyi illetőségű férfi a feltételezések szerint azért gyilkolt, mert öröklődési vitába keveredett az elhunyt édesapja 78 éves mozgásképtelen feleségével, Stampfer Erzsébettel. Az asszonnyal több lövéssel végzett, majd pedig halálosan megsebezte a vita lecsitítására a helyszínre érkezett Holló Róbertet is, a Délvidék szerte ismert vállalkozót, aki korábban rendőrként dolgozott, illetve Doroszlót is több évig vezette. A kettős gyilkos súlyosan megsebesítette Erzsébet lányát is, Koch Rozáliát, akinek állapotát mostanra stabilizálták.
Nagy Frigyest az elfogását követően a horvát hatóságok átadták a zombori kollégáiknak, akik megkezdték a gyilkos kihallgatását.