„Hét Követelés”: Tüntetés Vučić beiktatása napján
A „Hét Követelés” elnevezésű mozgalom tiltakozó gyűlést szervez, amelyre Aleksandar Vučić beiktatása napján kerül majd sor. A szervezők megjegyezték: „a kormány szándékosan nem jelölte meg a beiktatás pontos dátumát, mert tudja, hogy ott leszünk”.
Mint közölték, a tüntetést valószínűleg május 31-én tartják meg, Tomislav Nikolić leköszönő államfő mandátuma ugyanis ezen a napon jár le. Amennyiben azonban az új szerb elnök beiktatása elhúzódna júniusig, abban az esetben ehhez alkalmazkodnak. Kihangsúlyozták, hogy kapcsolatban állnak számos szervezettel és csoportosulással, amelyeket felszólítottak, hogy csatlakozzanak hozzájuk a tüntetésen.
„Célunk, hogy tiltakozzunk Vučić beiktatása ellen, mert nem feledtük el azt a kijelentését, mely szerint ő az IMF-től is nagyobb IMF, ez pedig az egyetlen ígérete, amit betartott. Ennek következményként csökkentek a bérek és a nyugdíjak, számos polgár munka nélkül maradt”.
„Tiltakozunk azért is, mert képtelenek Szerbia népének bármit is nyújtani a szegénységen, a megalázáson és a reménytelenségen kívül.”
„Az ország számára egy új társadalmi berendezés nyújthat reményt, nem pedig a hatalmi pártok fennmaradásáért folyó harc” – áll a mozgalom közleményében.
A „Hét Követelés” mozgalom az áprilisi tüntetéssorozat folyamán jött létre, ekkor fogalmazta meg a polgárok nevében a kormány elnyomó politikájával szemben támasztott elvárásait.