Világunk 

Manchesteri merénylet: (Eddig) huszonkét halott

Theresa May brit miniszterelnök szerint a biztonsági szolgálatok tudják, hogy ki követte el a hétfő éjszakai öngyilkos merényletet Manchesterben, írja az MTI.

May, aki kedden a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA értekezletén elnökölt, az ülés után tartott Downing Street-i tájékoztatóján kijelentette: a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem fedheti fel az öngyilkos merénylő kilétét.

Hozzátette: a rendőrség és a biztonsági szolgálatok meggyőződése szerint egyetlen merénylőről van szó, de folyik a vizsgálat annak kiderítésére is, hogy az elkövető egyedül vagy valamely csoport tagjaként cselekedett.

A brit kormányfő közölte: továbbra is a második legmagasabb terrorkészültségi szint érvényes Nagy-Britanniában.

A Blic napilap legutóbbi információi szerint az Ariana Grande amerikai popénekesnő manchesteri koncertje után történt merénylet során legalább 22 személy vesztette életét, 59-en pedig megsérültek.

Hasonló bejegyzések