A helyi muzulmánok nem tudták megakadályozni a zimonyi dzsámi lebontását!
Községi határozat alapján lebontásra került a jogtalanul kiépített létesítménynek számító (félig befejezett) zimonyi dzsámi. Az akció az éj leple alatt történt. Tegnap még nagy számú muzulmán polgár körülvette a létesítményt, és nem engedte, hogy a rendőrség és a kommunális dologozók kotrógépeikkel megközelítsék az Iszlám Közösség vallási objektumát.
A demonstráció néhány napig tartott.
Az N1 Televízió szerint az összegyűlt muszlimok között sok volt a nő és a gyerek. A zsaruk megpróbálták meggyőzni az Iszlám Közösség képviselőit, legalább az asszonyok és a gyermekek hagyják el a helyszínt, de az érintettek ezzel nem értettek egyet.
Mi több, autoikkal is lezárták a dzsámi körüli területet, hogy a hatóságok még véletlenül sem tudjanak hozzáférni, vagy akár csak megközelíteni a lebontandó épületet.
Mivel tehát nem sikerült megállapodni, a tárgyalásoknak magasabb szinten kellett volna folytatódniuk.
Egyébként a zimonyi dzsámit 2014-ben kezdték el építeni.
Emin Zejnulahu szerémségi mufti, aki egyúttal a zimonyi medzslisz (tanács) fő imámjának a funkcióját is betölti, felszólította a hívőket, hogy „békés, méltóságteljes és legitim” eszközökkel védjék meg a dzsámit. Hőzzáfűzte: tartsanak ki mindaddig, amíg el nem érik a céljukat.
Legújabb hír szerint azonban késő éjszaka mégis sor került a dzsámi lebontására. Rövidesen elválik, hogyan reagálnak erre a fejleményre a helyi és egyáltalán a szerbiai muzulmánok.
A képen: tegnap még így nezett ki a félig kiépített dzsámi (fotó: Tanjug)