Szerbia 

Tragikomikus: Maja Gojković védi majd Szerbiát egy atomkatasztrófa ellen?

A szerb kormány egyik vonatkozó dokumentációja szerint (amely most a közösségi oldalakon terjed) Maja Gojković, a szerb parlament házelnöke, az aktuális hatalom egyik legköpönyegforgatóbb politikusa új, és nem is akármilyen beosztáshoz jutott.

E dokumentum szerint Gojković, „újvidéki jogász”, a ionizációs sugárzás és a nukleáris biztonságért felelős ügynökség élére kerül, a döntést pedig maga Aleksandar Vučić hozta meg május 29-én – közölte a Blic napilap.

E döntés azonban még nem jelent meg a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyében, s a fentebb említett ügynökség weboldalán sem.

Ugyanakkor maga az érintett sem nyilatkozott. Ezek tükrében tehát még nem lehet tudni, hogy „kacsahírről”, vagy a szomorú valóságról van-e szó.

Viszont ha a hír igaz, akkor itt az ideje, hogy Szerbia polgárai igazán elkezdjenek aggódni. Nem az atomfenyegetettség, hanem a haladók dilettantizmusa miatt. Ami eddig is jellemző volt…

https://pbs.twimg.com/media/DBVYDikVwAASIxQ.jpg

Hasonló bejegyzések