Fagyibotrány : Csalt a legnagyobb játékos a piacon
A versenyképesség-védelmi bizottság ellenőrei jelentek meg Belgrádban a Frikom cég piaci tevékenységének kivizsgálása céljából.
Eljárást indítottak a legnagyobb szerbiai fagyasztott árut előállító vállalat ellen. A Beta értesülése szerint, azzal gyanúsítják a céget, hogy az utóbbi négy évben különböző módszerekkel kiszorította a többi piaci résztvevőt. Ezt leginkább a kisebb kereskedelmi létesítményekben, kioszkokban és vendéglátóipari helységekben sikerült megvalósítaniuk.
A bizottság szerint nem megengedett eszközökkel elérték azt, hogy egyes helyeken csak Frikom hűtőszekrények legyenek, és csak az ő fagylaltjaikat árulják.
Az egészben érdekes az időzítés, mivel a Frikom cég a gazdát cserélő Agrokor tulajdonában van, a fagylalt feletti „egyeduralmuk” térségünkben pedig már régóta közismert.