„Azért meneteltünk, mert ellenezzük, hogy egyetlen ember kormányozzon”
Több százezren vettek részt a Köztársasági Néppártot (CHP) vezető Kemal Kilicdaroglu Igazságmenetét lezáró nagygyűlésen Isztambulban vasárnap. Ez volt az utóbbi évek legnagyobb ellenzéki megmozdulása.
A Márvány-tenger partján fekvő Maltepe városrészben tartott rendezvény az ellenzéki vezető több mint háromhetes, Igazságmenet nevet viselő kampányának záróeseménye. A 68 éves Kilicdaroglu június 15-én gyalog indult el a török fővárosból, Ankarából a 425 kilométerrel távolabbi Isztambulba. A megmozdulással pártja egyik képviselőjének bebörtönzése ellen tiltakozik, jelentette az MTI.
„Meneteltünk az igazságosságért, meneteltünk az elnyomottak jogaiért, meneteltünk a bebörtönzött törvényhozókért, meneteltünk a rács mögött ülő újságírókért, meneteltünk az állásukból elbocsátott egyetemi oktatókért” – mondta a tömegnek a politikus a maltepei börtön közelében, ahol a CHP képviselője, Enis Berberoglu büntetését tölti. A törvényhozót 25 évre ítélték, mert államtitkokat osztott meg a Cumhuriyet című ellenzéki napilappal. „Azért meneteltünk, mert ellenezzük, hogy egyetlen ember kormányozzon” – folytatta Kilicdaroglu. „Azért meneteltünk, mert az igazságszolgáltatás a végrehajtó hatalom kiszolgálója”.
Recep Tayyip Erdogan török elnök azt vetette az ellenzéki politikus szemére, hogy menetelésével terroristákat támogat. A program békés jellege miatt azonban a kormány eddig nem avatkozott be. A megmozdulás nagy sajtóvisszhangot kapott: miközben a kormánypárti lapok „az áruló meneteléséről” cikkeztek, ellenzéki tárcaírók ódákat zengtek Kilicdarogluról. Ez volt az eddigi legnagyobb ellenzéki megmozdulás a 2013-as tüntetések óta.