Németh Ernő: Kassa vs. Szabadka
Ősszel már bárki betérhet a Magyar Jelenlét Házába – Kassán
„A (magyar) kormány 2016 végén döntött arról, hogy 27,8 milliárd forint értékben támogatja az erdélyi, vajdasági, horvátországi, muravidéki, kárpátaljai, felvidéki és a diaszpórában működő szervezetek ingatlan-beruházásainak és tevékenységének, programjainak a megvalósítását. Egyik nagy haszonélvezője ennek a kassai magyarság lett, hiszen 300 millió forintból sikerült megvenni és felújítani az egyik legforgalmasabb belvárosi részen, az Erzsébet utcában található, felszámolás előtt álló háromszintes ingatlant, amely helyet ad magyar civil szervezetek rendezvényeinek és a művészeti, kulturális életet szervező Rovás polgári Társulásnak. Az épületnek kávézója, galériája, üzlethelyiségi és banki része is lesz, a boltíves pincerendszer pedig kiváló feltételeket nyújt egy étterem létrehozására. A tetőtéri lakások bérbeadásából pedig önfenntartóvá tehető a Magyar Jelenlét Háza. Szeptemberben lesz az átadás.”
A budapesti Figyelő hetilapban olvasom az interjút Potápi Árpád Jánossal, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárával. (2017/28. szám, 18. oldal) Hát, igen! Én is valami hasonlót képzeltem el Szabadkán. Ezzel kampányoltam az MNT választások előtt, ez volt ez egyik ígéretem a négy közül. Ez lett volna a Szabadkai Magyar Médiaház, amely azonban sokkal több, mint néhány szerkesztőségi szoba vagy rtv-stúdió. Abban is lett volna egy kávézó, ahol leülnek és beszélgetnek egymással az emberek, művészek, diákok, egyszerű hétköznapi emberek. Ahol néha talán egy kis vita is folyik a közösséget érintő kérdésekről, ahol esténként színvonalas koncertek várják a közönséget vagy író-olvasó találkozók, esetleg egy-egy tárlat… Nem mellesleg egy kis bevételt is hozhatott volna a kávézó, hogy hozzájáruljon az épület fenntartási költségeihez.
Lett volna egy kamaraszínpad (stúdiószínpad), ahol közönség jelenlétében lehetett volna rögzíteni például a Szabadkai Rádió magyar adásának kabaréműsorait, különféle beszélgetős és egyéb show műsorokat, koncerteket, vetélkedőket, tehetségkutatókat… Alkalmazni lehettet volna néhány színészt, akik amellett, hogy műsort vezetnek, szerepeket tanulnak, hogy havonta le tudjunk forgatni egy színpadi játékot/tévéjátékot… A vajdasági amatőr társulatok is fellépési lehetőséget kaphattak volna, hogy tévéfelvételen is megörökíthessék a produkciójukat, s hogy az az egész vajdasági magyarsághoz eljuthasson.
A Szabadkai Magyar Médiaházban méltó emléket állíthattunk volna a szabadkai magyar sajtó múltjának egy sajtómúzeum létrehozásával. Lett volna könyvtárszoba, ahol kutatni lehetett volna a délvidéki magyar nyomtatott sajtó régi lapszámait… Talán jutott volna hely egy stúdiónak, ahol fiatal zenészek veszik fel első lemezeiket… Ugyanakkor az épület külső stúdióinak gyönyörű díszletet adhattak volna Szabadka nevezetes épületei.
A Szabadkai Magyar Médiaház, amit megálmodtam, megvalósulhatott volna, ugyanúgy, ahogy a kassai Jelenlét Háza is megvalósul majd szeptemberben. Ez az épület nemcsak a szabadkai magyaroké lett volna, akik bármikor betérhettek volna oda, hanem az egész délvidéki magyarságé, hisz azok az értékek, amik ott létrejönnek, az egész közösségünket gazdagították volna, de talán az egyetemes magyarságot is. Az alkotómunka pedig összehozza az embereket és erősíti a közösséget. Ezt az ezer sebből vérző, fogyatkozó, fásult délvidéki/szabadkai magyarságot is erősítené… Ezt mulasztjuk most el. Mert EZ a Médiaház, amit elképzeltem, nem fog megvalósulni. A felvidékiek most is okosabbak voltak nálunk. Mikor tanulunk már végre a hibáinkból?
