Szokjunk hozzá: Ismét terrorgyanús iszlamistákat tartóztattak le
Terrorgyanú miatt őrizetbe vettek szerdán három szélsőséges iszlamistát a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban – jelentette a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság.
A Rostock térségében fekvő Güstrow-ban és Boldebuckban terrorelhárító alakulatok részvételével végrehajtott akcióban több helyszínen házkutatást is tartottak. Az NDR szerint robbanószert kerestek. A beszámoló szerint Boldebuckban helyiek azt mondták, hogy hajnalban – a hatósági rajtaütés előtt – hangos zajra és fényvillanásokra riadtak álmukból.
Lorenz Caffier tartományi belügyminiszter közölte, hogy az intézkedéssel egy „konkrét veszélyhelyzetet” hárítottak el és sikeres csapást mértek az iszlamista terrorizmusra.
A szövetségi legfőbb ügyészség az eljárás érdekeire hivatkozva csak az akció tényét erősítette meg, és közölte, hogy az eljárást állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítése miatt indították.
Őrizetbe vételüket azért határozták el, mert kedd este „szokatlan aktivitást” tapasztaltak.
(Híradó.hu nyomán)