Világunk 

Juncker jó viszonyt ápol Orbánnal, a balkáni országokat viszont egyelőre nem szívesen látná az EU-ban

Az Európai Bizottság elnökével közölt interjút csütörtökön a Politico brüsszeli hírportál, amelyben Jean-Claude Juncker egyebek mellett arról beszélt, hogy nem szeretné elveszíteni Magyarországot, amely Lengyelországgal együtt „problémás helyzet elé állítja az Európai Uniót”.

A brüsszeli testület vezetője meglehetősen pozitív képet festett az EU állapotáról (lehet, hogy némi „szíverősítő” hatása alatt tette ezt – a szerk. megjegyzése), beszámolt a gazdaság növekedéséről és a csökkenő munkanélküliségről, ugyanakkor elismerte, hogy Európának vannak problémái, többek között Lengyelországgal és Magyarországgal, amelyek elutasították a menekültkvótákat, és számos bírálatot kaptak a jogállamiság állítólagos aláásása miatt.

Juncker elmondta, hogy Orbán Viktor magyar kormányfővel „gondoskodó” kapcsolata van, rendszeresen beszélnek és találkoznak, még ha ezt nem is mindig hozzák nyilvánosságra. Mint mondta, azért teszi ezt, mert nem akarja „elveszíteni” Magyarországot. Azt nem fejtette ki, hogy pontosan mit ért ezen.

A nyugat-balkáni országokkal kapcsolatban ugyanakkor Juncker elmondta, hogy egyelőre még nem szeretné őket az EU-ban látni, de hozzátette azt is, hogy „nem szabad tőlük elvenni az európai perspektívát”.

(Szerb és magyar sajtó nyomán)

Hasonló bejegyzések