Szerbia 

A képviselők 2,7 millió eurót vettek ki a zsebünkből, hogy fényűző életmódot folytathassanak

Az elmúlt 13 hónapban a köztársasági képviselők a költségvetés, tehát a szerbiai adófizető polgárok (sajnos a délvidéki magyarokat is beleértve) terhére nem kevesebb mint 325 millió dinárt, vagyis közel 2,7 millió eurót vettek fel a béreik, bónuszaik és egyéb járandóságaik címén.

Pedig az említett időszakban mindössze 26 ülést tartottak (vagyis havonta átlagosan kettőt), amelyeken az őket etető és eltartó polgárok számára zömében ártalmas jogszabályokra szavaztak. Most pedig hosszú kollektív évi szabadságukat használják.

Legutóbb július 20-án ültek a parlamenti padokban, amikor megszavazták az új polgári  jogvédő, Zoran Pašalić silány káder kinevezését. Egyelőre nem lehet tudni, mikor folytatják a „munkájukat”, de nem valószínű, hogy Maja Gojković, a parlament elnöke szeptember közepe vagy vége előtt újabb ülést hív össze.

A Kurir napilap információja szerint nemcsak a parlament, a kormány is szünetel.

Az „új” kormány létrehozását követően az aktuális törvényjavaslatokat visszavonták. Ezek csak a miniszterek véleményezése után kerülhetnek a parlament elé.

Csakhogy a miniszterek nyaralnak – természetesen kizárólag exkluzív helyeken.

A szerb médiában napvilágot látott a hír, miszerint Ana Brnabić kormányfő leszbikus szeretőjével együtt Krk szigetén sütkérezik. Brnabić ott egy 167 és egy 30 négyzetméteres ingatlannal rendelkezik.

Egyedül Aleksandar Vučić szerb elnök nem nyaral sehol. Pedig sokak szerint őt jó lenne elküldeni egy hosszú, nagyon hosszú nyaralásra. Számára azonban nagyobb élvezet Belgrádból sanyargatni a saját népét és a többi itt élő polgárt, akikkel a sors alaposan kibabrált.

A képen: szimpatikus jelenet egy korábbi parlamenti ülésről (fotó: Novosti)

Hasonló bejegyzések