Rabszolgatartás szerbiai módra: A dolgozók nem ihatnak vizet munkavégzés közben!
Miután a dél-koreai Jura példáján látták, hogy bármit művelhetnek a munkavállalókkal, akár szadista módon kiélhetik magukat rajtuk, a Szerbiába érkező külföldi „beruházók” egy része maximálisan él a felkínált lehetőséggel. Eközben a szerb kormány abnormális támogatásban részesíti őket. Még a munkavállalók fizetésére szánt eszközöket is évekre előre kifizeti nekik. Aztán persze nagy kérdés, hogy ennek a pénztömegnek mekkora töredéke jut el valóban az alkalmazottakhoz.
A külföldi cégekre mintha nem is vonatkozna a szerb alkotmány, sem az egyébként is kriminális munkatörvény. Gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak. Akinek nem tetszik, távozhat. Sokan azonban eltűrik a legsúlyosabb megaláztatásokat is, hiszen a munkanélküliség a hamis statisztikai adatok ellenére óriási méreteket ölt, főleg az ország déli részén (bár a leépülési ütemből ítélve Észak is hasonló sors felé halad).
Az Olimpias niši gyár (amely a Benetton cég keretében működik) is erről a folyamatról tanúskodik.
Több, nevük elhallgatását kérő, szemmel láthatóan rossz egészségi állapotban levő női alkalmazott a Južne vesti regionális lap szerkesztőségéhez fordult, hogy lerántsa a leplet a gyárban uralkodó áldatlan állapotról.
Elpanaszolták, hogy az illemhelyre csak az erre előirányzott rövid szünetben mehetnek. (A pelenka viseléséről nem ejtettek szót, de valószínűsíthető, hogy sokan kénytelenek ehhez a megoldáshoz folyamodni.). Az illetékes felügyelőség, amely értesült erről a jelenségről, megállapította, hogy „a munkáltató eleget tett a kötelezettségének, ugyanis biztosította a toaletteket, de ugyanakkor jogában áll eldöntenie, mikor nyissa-zárja ki azokat”.
Továbbá a dolgozók munkavégzés közben egy szót sem válthatnak egymás között.
Az egyik legszörnyűbb kínzás a víz megvonása. A munkavállalók az elviselhetetlen hőségben sem ihatnak vizet, amikor akarnak. Ezt csak a rövid szünetben tehetik meg.
Többen megbetegszenek és kénytelenek kivenni a betegszabadságot. Ez azonban számukra újabb drámát von magával. Amint ismét felveszik a munkát, íratlan szabály szerint más részlegbe osztják be őket, ahol még nehezebb körülmények várnak rájuk.
Előfordul, hogy a főnökeik olykor az orruk alá dörgölik, a helyzetükről a szerb állam tehet, mert keveset fizet értük. (Egyébként a szerb kormány a külföldi gyárak esetében – az összes adókedvezmény mellett – a dolgozók bére címén fejenként mimimum négyezer eurós támogatást választ ki.).
Željko Veselinović, az Összefogás Szakszervezet elnöke kiemelte, hogy a szerb kormány olcsó munkaerőként kínálja a szerbiai dolgozókat, és ezáltal közvetlenül felelős az őket érő bánásmódért. Szerinte ugyanakkor a munkavállalók is tehetnek a sorsukról. Nem elég névtelenül nyilatkozni a médiának, a szakszervezetekhez kellene fordulniuk és bátrabban kiállniuk a jogaikért.
A Stop Mobbing Egyesület illetékesei pedig rámutattak, hogy a közszférában dolgozók sokkal gyakrabban jelentik a munkahelyi bántalmazásokat és rendellenességeket, ami érthető, hiszen ott működik a szakszervezeti tevékenység, míg számos (főleg külföldi) magáncégnél tiltják az ilyen aktivitást.
