A belgrádi magyar nagykövet szerint jó Szerbia menekültpolitikája – valóban így van?
Pintér Attila belgrádi magyar nagykövet szerint Szerbiának a menekültválság ügyében továbbra is az eddigi politikát kell folytatnia. Szavai szerint ez azt jelenti, hogy Belgrádnak egyeztetnie kell Brüsszellel és az uniós tagállamokkal, de szem előtt kell tartania saját érdekeit, illetve polgárai biztonságát is.
Pintér Attila a Politika című belgrádi napilapnak nyilatkozva azt mondta, hogy Magyarország területére csak az léphet be, aki tiszteletben tartja a törvényeket, és ezzel nem sértik a nemzetközi jogot. Szerinte a kvótaügyben hamarosan sikerül megoldást találni.
A nagykövet azonban „elfelejt” egy-két apróságot, csakúgy, mint a szerb kormány. Így például Szerbia „helyes” menekültpolitikájának köszönhetően az országban – és főképpen a Délvidéken – egyre több a potenciális terrorista. Ennek következményeit sajnos az elmúlt napokban ismét tapasztalhattuk.
Emellett a migránsok rengeteg kellemetlenséget okoznak a helyi polgároknak – ismételten leginkább Észak-Bácskában –, ahol a polgárok birtokaira betörve tönkreteszik azok ingatlanjait, elfoglalják az üresen álló hétvégi házakat, felemésztik az azokban talált élelmiszertartalékokat, tüzelőfát, de még a villanyáram lopásától sem riadnak vissza.
Szükség esetén pedig a polgárok megtámadásától sem riadnak vissza, Szabadkán és a környékbeli településeken erre már számos példa adódott. A rendőrség természetesen semmit sem tett ezen ügyek felderítése érdekében.
A legtöbb érintett polgár valószínűleg nem igazán találja olyan „jónak” a haladó kormány migránspolitikáját, amivel csak a rothadó Európai Unió érdekeit szolgálja. Magyarország fideszes kormányát pedig egyáltalán nem érdekli a Délvidék problémája. mint ahogy a magyarságot „képviselő” VMSZ-t sem.
(Fotó: Tanjug)