Világunk 

Dohánypiac: naponta több mint egymilliárd ember gyújt rá!

Pár éve a dohánygyárak még a lobbizásban látták a jövőjük zálogát: Brüsszelben bő három éve csak erre a célra 7,9 millió eurót költöttek. De hiába kilincseltek az uniós döntéshozóknál, Európa kormányai egymás után emelték előttük az akadályokat.

A helyzet pedig egyre csak fokozódik. Az egészségügyért felelős uniós biztos, Vytenis Andriukaitis egyenesen a terroristákhoz hasonlította a gyártókat, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a dohányzás miatt csak az EU-ban 700 ezren halnak meg évente. De a fekete kontinensen a forgalmazók előtt jószerivel szabad a vásár.

A dohányzás a fejlődő országokban egyébként még mindig roppant népszerű. Indonéziában a férfiak kétharmada bagózik, Afrikában pedig egyre hosszabb sorok állnak a cigarettaárusok előtt. A kontinensen 2000-ben a felnőttek 12 százaléka gyújtott rá, ám az előrejelzések szerint ez az arány 2025-re már 20 százalékra fog emelkedni. Jellemző, hogy bár a Földön a dohányosok aránya csökken, ám a népességbővülés miatt a piac maga nem szűkül. Jelenleg 1,1 milliárd ember szokott rágyújtani, ez az adat pedig nagyjából egyezik a 2005 évivel, olvasható a Figyelőben.

De a vállalatok jövője nem csak a fejlődő országoktól függ: ha az e-cigaretta népszerűsége szárnyra kap, még Európában és az USA-ban is megerősödhetnek. Erre pedig, bármilyen hihetetlenül is hangozzon, van esély. A kérdés, hogy az e-cigik kapcsán merre fog elmozdulni az egészségügyi szervezetek körében a szakmai konszenzus. Most egyelőre halomban állnak az egymásnak ellentmondó állásfoglalások. A legnagyobb probléma, hogy mivel friss termékről van szó, senki nincs tisztában az e-cigik hosszútávú hatásaival. Az egységes állásfoglalásokra jó eséllyel még éveket kell várni.

Hasonló bejegyzések