Délvidék 

A magyarországi kampány előtt még félmilliárd forintot kap a Magyar Szó

Magyarországon már nagy erőkkel készülnek a jövő évi választásokra, ennek egyik fő jele, hogy az olyan kormányközeli oligarchák mint Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, Liszkay Gábor vagy Andy Vajna már a magyar médiumok egy jelentős részét felvásárolták vagy bekebelezték.

Mára az összes(!) megyei lap, a TV2, EchoTV, Magyar Hírlap, Magyar Idők, Ripost, Origo, Pesti Srácok, a Lokál, de még az országos közmédia is mind a pártközlönyök szintjéig süllyedt. A sort még hosszasan sorolhatnánk.

Az utóbbi időben azonban az MNT alapítású és a különböző felügyelő- és irányító bizottságokban a VMSZ politikusaival is bőven megtűzdelt délvidéki médiaházak is jelentős támogatásokban részesülnek.

Így például tegnap a Magyar Közlöny számolt be arról, a kormányhatározatról, amelyben arról döntöttek, hogy az újvidéki Magyar Szó félmilliárdnyi támogatást kapjon. A döntést Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes írta alá és a kormányhatározatban, megkérte Semjén Zsoltot (vagyis saját magát), hogy a Bethlen Gábor Alap közreműködésével nyújtson 500 milliós támogatást a Magyar Szó Lapkiadó Kft.-nek a vajdasági magyarok anyanyelvű tájékoztatására. A kormányhatározatból az is kiderül, hogy az összeget a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból csoportosítják át és a kampányba a Magyar Nemzeti Tanácsot is bevonják.

A DélHír nemrégiben írta meg azt is, hogy a Pannon RTV-t is hasonló módon óriási pénzekkel tömték ki. Szintén a Bethlen Gábor Alaptól 380 millió forintot kaptak a múlt hónapban, ám az utóbbi nagyjából egy évben a Pannon RTV-nek juttatott támogatások megközelítik az egymilliárd forintot is.

Mint a Magyar Szót, mint pedig a Pannon RTV-t korábban az újságíró szervezetek többször nevezték a Vajdasági Magyar Szövetség által irányított pártmédiumoknak, a most elnyert „Atlasz hegységnyi” támogatásoknak köszönhetően pedig nem lehet kétséges, hogy a jövő évi anyaországi választások kampányában is egy kimért és kiegyensúlyozott tájékoztatásra számíthatnak a délvidéki magyar médiafogyasztók.

Kapcsolódó:

A magyar kormány önti a pénzt a Pannon RTV-be 

Hasonló bejegyzések