Rég haragudtak ennyire az anyaországiak a határon túli magyarokra – Mi a megoldás?
Szent István napja az államalapításunk és nemzeti összetartozásunk ünnepe kellene, hogy legyen, azonban 2017 augusztus 20-án nagyobb a feszültség az anyaországi magyarság és a határon túl rekedt magyarok között, mint bármikor az elmúlt időszakban.
A feszültség oka pedig nem más, mint a Szent István országának újra rajzolt határvonalain kívül rekedt magyarok joga a szavazáshoz. Hiszen, amennyiben rendelkezünk kettős állampolgársággal és feliratkoztunk a választói névjegyzékbe, akkor akár levélben is szavazhatunk. Mi igen, de ők nem.
Hiszen míg mondjuk a munkahelyek és jobb megélhetés miatt nyugatra kényszerült magyarországi nemzettestvéreink ezt nem tehetik már meg. Míg mi a kijelölt választási időszak bármelyik napján, kényelmesen a saját településeinken feladhatjuk postán a voksainkat, addig nekik nagykövetségekre vagy más kirendeltségekre kell utazniuk egyedül a választások napján, esetenként több száz kilométert is megtéve.
Ez pedig olyan feszültséget gerjesztett magyar és magyar emberek között, amelynek ugyan pofonegyszerű lenne a feloldása, de az a politika, amely egymásnak ugrasztott bennünket ellenérdekelt abban, hogy ezt orvosolja.
Sosem volt ekkora elutasítottság
A Publicus felmérést készített a Vasárnapi Hírek megbízásából augusztus 10. és 12. között 1003 fő telefonos megkérdezésével, amelyből az derül ki a magyarországi magyarok 68 százaléka helyesnek tartja, hogy a határon túli magyarok kérhetik az állampolgárságot, ám 53 százalék elutasítja, hogy a kormány milliárdokkal támogatja a külhoni magyarokat,
57 százalék pedig nem ért egyet azzal, hogy szavazati jogot kaptunk.
A válaszadók 77 százalékának nem tetszik, hogy a határon túli magyarok és a kivándorolt magyarok másként szavazhatnak.
A felmérésben részt vevők 56 százaléka tudja, hogy a határon túli magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavaz. Azt is figyelembe véve, hogy nem Magyarországon fizetnek adót, mindössze 18 százaléknyian tartják helyesnek, hogy a határon túli magyaroknak van szavazati joga.
A megkérdezettek 55 százaléka szerint a határon túliak elsősorban a szavazataik miatt fontosak a kormánynak, csak 27 százalék véli úgy, hogy azért, mert felelősséget érez irántuk a kabinet.
2017 a megfordított 2004
A jelenleg kialakult helyzet épp az ellentéte annak, ami a határon túl 2004 december 5-ei kettős állampolgársági népszavazás után történt a határon túli magyar lelkekkel. Amikor elkeseredésünkben és fájdalmunkban a székely kocsmákban azt írták ki az ajtókra, hogy magyarokat nem szolgálnak ki. Amikor a felvidéki iskolások szavalták a Ne féljetek, nem megyünk haza című verset. Amikor a délvidéki 1848/49-es megemlékezéseken arra emlékeztek a felszólalók, hogy az aradi vértanúink közül hányan is születtek a jelenlegi határainkon túl. Amikor mi határon túliak magyaroztunk.
Ma 2017-ben pedig már az anyaországi oldalon beszélnek arról, hogy aki nem Magyarországon adózik, az ne szavazzon, Magyarországon beszélnek arról, hogy ne azok döntsenek arról, hogy kik vezetik az országot, akik nem ott élik a mindennapjaikat. Ne székely focicsapat vagy topolyai stadion kapjon támogatást, amíg otthon is van elég baj. Most ott románoznak, szlovákoznak és jugóznak.
És még egy nagy különbség: 2004-ben Gyurcsány generálta a viszályt köztünk, míg 2017-ben Orbán.
Visszaélések,csalások melegágya
Teljesen jogos az az aggodalom is, amely attól tart, hogy a határon túli voksolás a választási csalások melegágyának adhat otthont. Hiszen a választói névjegyzékbe való feliratkozás után 10 évig aktív marad a választói státusz és nem kell újra bejelentkezni. Azonban, amennyiben azt a magyar hatóságoknak külön nem jelzik, akkor nem kapnak arról sem értesítést, ha valaki időközben elhunyna, a szavazólapját akkor is ugyanúgy kipostázzák.
Mint ahogy az is mindenki számára ismert tény a Délvidéken, hogy a magyar állampolgárság megszerzése sokak számára csak az ugródeszka volt nyugatra. Ám ha a külföldön dolgozók fel vannak iratkozva a választói névjegyzékbe, akkor itthon így is megkapják a szavazólapot, amit általában az idős otthon maradt nagymamák-nagypapák vesznek át. Tőlük és helyi magyarok tömegétől pedig begyűjtik azokat a Fidesz helyi szövetségesei. Bizony, így történt ez 2014-ben is.
A DélHír már akkor megírta, sőt le is buktatta a VMSZ azon 700(!) terepen dolgozó aktivistáját , akik egyenként 200 nevet tartalmazó névjegyzékekkel a kezükben járták le a Délvidék településeit. Ahogy közöltük is a VMSZ 50 dinárt fizetett az aktivistáknak, ha az a magyarországi választási regisztrációra rábírt valakit, további 10-10 dinárt pedig a mobilszámok és az e-mail címek megszerzéséért. Így aztán a számítások szerint nagyjából 12 ezer délvidéki magyart kerestek fel a VMSZ aktivistái a választói névjegyzék kapcsán. Azóta a magyar kormány több milliárd forintos támogatási rendszerrel és a VMSZ-hez köthető médiavállalatok és üzletembereknek juttatott forrásokkal ösztönözte arra a helyi magyar pártot, hogy jövőre is aktívan segítsék a kampányt.
Az is gyakran elhangzó érv, hogy csupán 1 vagy 2 parlamenti mandátumról döntenek a határon túli voksok, de arról sem szabad elfeledkezni, hogy a legutóbbi választásokon épp az az egy képviselői hely kellett a kétharmad megszerzéséhez a Fidesz-nek.
Mi lehet a megbékélés záloga?
Így épp Orbán Viktor és a kormánya az, amely mesterségesen, a saját hatalomféltése és szavazatmaximalizálása érdekében politikai feszültséget gerjesztett magyar és magyar emberek között.
Ennek feloldásához pedig csak annyi kellene, hogy tegye lehetővé a levélben szavazást mindenki számára, legyen az határon túli vagy anyaországi magyar, éljen az Londonban vagy Szabadkán.
Kérdés azonban, hogy Orbán Viktor vajon hajlandó-e feloldani ezt az ellentétet vagy saját politikai érdekéből nem bánja, ha mi határon túli magyarok is azonos politikai gyűlölet célpontjává változunk, mint amilyen ellenségképet formált Soros Györgyből vagy a migránsokból.
Vagy vajon ennél mi többet érünk-e neki?
