Délvidék 

Elverte a jég tegnap a gyümölcsösöket

Királyhalmán és Hajdújáráson vasárnap délután fél öt körül ítéletidő tombolt, az orkánerejű szél, a vízözönként lezúduló eső, valamint a jég mindent letarolt, ami az útjába került.  Szinte megsemmisültek a gyümölcsösök, de a kerti veteményesekben is nagy a kár.

Hajdújáráson szinte elemi csapásként sújtott le az ítéletidő. Sövény Rudolf, a hajdújárási helyi közösség közgyűlésének elnöke felkeresésünkre elmondta, hogy óriásiak a károk, a gyümölcsösöket szinte megsemmisítette a jégeső. A kárfelmérés még folyamatban van, a lakosok hétfőn már látták a károkat, de a kárbejelentésekre csak a jövő héten kerülhet sor, amikor a helyi közösség titkára elkezd dolgozni.

Szilva, körte, alma – szinte mindegyiket megtépázta a jég, a gyümölcsök nagy része a fák alatt, a fákon lévőkön pedig már jól láthatóak a jégverés nyomai. A paprika is sérült, napok múlva látszódik majd, hogy mekkora része indul rothadásnak a melegben a jégverés miatt. A Golden deliciouson már láthatóak az ütésnyomok, az Idarédon, mivel az keményebb almafajta, egy-két nap múlva mutatkoznak meg a nyomok. Egyes almákon tíz-tizenöt ütésnyom is látható.

Tudvalévő, hogy a környék almatermelői főként az orosz piacot szolgálják ki, amely évről évre egyre igényesebb. Az idei almatermés nemcsak az orosz piac kritériumainak nem felel majd meg, hanem egyáltalán semmilyen kritériumnak –  mondta Szabó Ottó hajdújárási termelő a Magyar Szó riporterének.

Hasonló bejegyzések