Délvidék 

Fergeteges hangulat a Bácskossuthfalvi Sörnapokon 

Idén is megrendezésre került Bácskossuthfalván a Sörnapok elnevezésű rendezvény.

Idén immár hatodik éve, hogy a hagyományt újraélesztve megszervezték Bácskossuthfalván a Te meg Én rock clubban a Sörnapokat.

A településen még a ’80-as években és a ’90-es évek derekán volt nagy hagyománya a rendezvénynek, ám, hogy a Sörnapokra jelenleg is nagy igény mutatkozik, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy az idei évben is sokan voltak kíváncsiak a kétnapos rendezvényre.

A szervezők elmondása szerint az esti koncerteken sikerült látogatói csúcsot dönteni, ahol többek között fellépett a Stivy és Deky, a Mercury és a Phrenia zenekar.

Az idei rendezvény nem csak a kiváló hangulatról és a remek bulizásról marad emlékezetes a résztvevőknek, ugyanis a már szintén hagyományosnak nevezhető fáklyás felvonulás után egy leánykérésre is sor került. Csillának és Józsefnek ezúton is sok boldogságot kívánunk.

A szervezők előzetes tervei szerint jövőre augusztus 24 és 25-én kerül majd megrendezésre a Sörnapok.

Hasonló bejegyzések