Délvidék 

Plakátokkal tiltakoztak a szabadkai polgármester ellen?

Néhány nappal ezelőtt a délvidéki város több pontján jelentek meg olyan plakátok, amelyek a következő üzenetet tartalmazták: „Bogdan, Isten haragszik!”.

Az egyik, a közösségi oldalakon gyorsan elterjedt fotó a haladó párt helyi székhelye előtt, a Dimitrije Tucović utcában készült szombaton délelőtt – közölte a B92 portál több forrásra hivatkozva. Emellett a város más pontjain is megjelent ugyanez az üzenet.

Később, a nap folyamán ezek a feliratok eltűntek, erről szerkesztőségünk is meggyőződött.

A feliratok kisebb vihart váltottak ki a helyi sajtószervek körében, azonban ezek közül egyik sem tudott konkrétumokat közölni.

Bogdan Laban haladó szabadkai polgármester, illetve stábja eddig nem tették közzé hivatalos álláspontjukat az üggyel kapcsolatban.

Hasonló bejegyzések